Vágólapra másolva!
Diana Taurasi, a Phoenix Mercury és a Rátgéber László edzette török Fenerbahce amerikai kosarassztárja pozitív doppingmintát adott egy közelmúltbeli török bajnoki mérkőzést követően - közölte az AP hírügynökség. Taurasi a december 15-i, soproni Euroliga-mérkőzésen emiatt nem is lépett pályára, jóllehet múlt szerdán mindenféle vad és alaptalan találgatások kaptak szárnyra a városban arról, hogy Taurasi összeveszett volna valamelyik játékostársával, és ezért nem játszott.

Az AP híradása szerint múlt héten közölték Taurasival a doppingteszt pozitív eredményét, a kosaras játékjogát a török liga határozatlan időre fel is függesztette.

Howard Jacobs, Taurasi jogi képviselője elmondta, hogy egyelőre az A minta bizonyult pozitívnak, s az is egyértelmű, hogy "nem szteroidról vagy kábítószerről, hanem enyhe serkentőszerről van szó", legalábbis ennek nyomait mutatta ki a teszt.

"Várjuk a B minta teszteredményét. Minden tekintetben együttműködünk a hatóságokkal, jóllehet meggyőződésünk, hogy a B-minta tisztázni fogja Dianát" - szögezte le Jacobs.

Taurasi kétszeres olimpiai bajnok, s szeptemberben világbajnoki címre vezette az egyesült Államok válogatottját.

"Diana az elmúlt tíz évben főiskolai, WNBA-, Euroliga- és válogatott szinten megannyi doppingellenérzésen esett át, és valamennyi teszt negatív eredményt hozott. Biztos vagyok benne, hogy soha nem szedett tiltott szert" - tette hozzá az ügyvéd.

Taurasi 2009-ben ittas vezetés miatt egy napot rács mögött töltött, s csapata, a Phoenix Mercury két meccs erejéig fel is függesztette.

A december 27-ig karácsonyi szabadságát Pécsen töltő Rátgéber László természetesen már napok óta tud sztárjátékosa pozitív eredményt hozó doppingtesztjéről.

"December 9-én, csütörtökön, amikor hazaértünk a horvátországi Gospicből, az Euroliga-meccsünkről, kimentünk a Fenerbahce-Barcelona férfi Euroliga-mérkőzésre, s ott keresett meg bennünket a török szövetség elnöke, aki bemutatta a pozitív doppingtesztről szóló értesítést. A hír valamennyiünket sokkolta. A mintát egy török bajnoki összecsapás után vették Dianáról, még korábban, s az az ügy érdekessége, hogy a másik megvizsgált személy Vajda Anna volt, az ő tesztje azonban negatív. Semmi sem indokolta volna, hogy Diana doppingoljon, nincs logikája a dolognak, a kosárlabda amúgy sem, úgymond, doppingérzékeny sportág. Dianával átbeszéltük az egész éjszakát, állítja, hogy - legalábbis tudatosan - semmi olyasmit nem szedett be, ami ezt a teszteredményt hozhatta volna. Egyébként is roppant gyenge, alig kimutatható értékről van szó" - mondta az [origo]-nak Rátgéber.

No de a kérdés akkor is kérdés marad: hogyan kerülhetett a tiltott anyag Taurasi szervezetébe?

"Ez a kérdés számomra is kérdés, fogalmam sincs. Bízunk abban, hogy a B minta felmenti Dianát - bár nagyon ritkán fordul elő, hogy a két minta teszteredménye különbözne" - tette hozzá az edző.

A szakvezető még elmondta, hogy a múlt szerdai soproni meccs előtt a csapat játékosai már tudtak a doppingügyről, ezért duplán értékesnek tartja a Sopronban elért 92-81-es győzelmet. Amennyiben eltiltják Taurasit, több eset lehetséges. Ha félévnél hosszabb az eltiltás, akkor a NOB szabályzata értelmében a játékos nem szerepelhet a következő, tehát a londoni olimpián.

A Fener a mezőny egyetlen veretlen csapataként vezeti Euroliga-csoportját.