Vágólapra másolva!
Jótékonysági kosármérkőzést szervez a rivális Rick's Cabaret sztriptízbár női csapata ellen Dennis Rodman, akit a New York-i Headquarters Gentlemen's Club vezetése arra kért, állítson össze kosárlabda-együttest a sok csinos lányból.

Az ötletet először a nyár végén Spud Webb valósította meg, kihasználva az észak-amerikai kosárlabda-bajnokság (NBA) rajtjának elhúzódását. Miután június 30-áig az NBA vezetői, valamint a játékosok szakszervezetének képviselői nem tudtak megállapodni az új kollektív szerződés részleteiben, életbe lépett az úgynevezett lockout.

Az NBA égisze alatt működő, kisebb csapatokat tömörítő D-League egyik csapatának, a Texas Legendsnek a vezetője, Webb úgy döntött, más bizniszt keres magának. Az NBA zsákolóverseny-történetének legalacsonyabb győztese (az Atlanta Hawks, a Sacramento Kings és a Minnesota Timberwolves 170 centis irányítója 1986-ban diadalmaskodott) a Rick's Cabaret női alkalmazottjaiból verbuvált kosárcsapatot, és néhány város hasonló együttesével bajnokságot szervezett.

Az NBA karácsonyi rajtjával aztán a kezdeményezés véget is ért, a Rick's Cabaret azonban népszerűbbé vált.


Ezt irigyelte meg egy másik New York-i szriptízbár, a Headquarters Gentlemen's Club, amely felkérte az egykori ötszörös bajnok lepattanókirályt, állítson össze egy csapatot, és jótékonysági meccs keretében lépjen pályára a rivális ellen.

"Nem ismerek sok olyan férfit, akit ne izgatna fel egy csomó csinos lány látványa a pályán" - nyilatkozta Rodman a New York Postnak. "Pólóban fogunk bemelegíteni, de ígérem, a kezdésre az egész csapat félmeztelen lesz."