Társoldalunk:
,
 
 
 
 
Élő Lefújva
Csapatok
Élő
Frissítés
Főbb események
21:21

Köszönjük a figyelmüket. Tartsanak velünk legközelebb is. 

90+2

Vége a mérkőzésnek. A Videoton megnyerte fennállása harmadik bajnoki címét. 

90+2

Két perc lesz a hosszabbítás. Már készülődnek az ünneplésre a székesfehérváriak.

88

A Honvéd is cserélt. Pölöskei Zsolt helyére Szendrei Norbert érkezett.

87

Cserélt a Videoton. A közönségkedvenc Danko Lazovic helyére Fiola Attila érkezett.

85

A Pancho Aréna közönsége már szüntelenül a énekel és a bajnokcsapatot élteti. 

82

Pölöskei bepasszolt labdája után Lanzafame tört kapura, öt méterről lőtt, azonban Hadzic az utolsó pillanatban becsúszva blokkolt. A Vidi játékosa önkívületi állapotban hergeli a közönséget. 

79

Úgy tűnik, eldőlt a bajnoki cím sorsa! Boban Nikolov kapott remek labdát Pátkai Mátétól, majd 13 méterről Gróf mellett higgadtan a kapuba gurított. 

2-0
76

Cserélt a Videoton. Kovács István helyére Varga József érkezett. 

76

Cserélt a Honvéd. Banó-Szabó Bence helyére Májer Milán érkezett, 

75

Negyed óra van hátra a mérkőzésből. Ennyi választja el a Videoton fennállása harmadik bajnoki címétől. 

71

A mérkőzés eddig legszebb jelenete. Nego jobboldali beadása hosszúnak tűnt, de Pátkai befutotta és szinte az alapvonalról kapura lőtt, Gróf azonban éber volt, és kiütötte a labdát. 

68

A Videoton-szurkolók már a bajnoki aranyra hangolnak

Fotó: Polyák Attila - Origo
67

A Videoton is cserélt. A gólszerző Stefan Scepovic helyére testvére, Marko Scepovic érkezett. 

65

Lanzafame vezetésével kontrázott volna a Honvéd, de Kovács István még a saját térfelén megállította az olasz csatárt. Sárga lap. 

63

Cserélt a Honvéd. Tonci Kukoc helyére a brazil Danilo érkezett. 

61

A Honvéd egyre feljebb tolta a védekezést, a székesfehérváriak előtt pedig egyre nagyobb területek nyílnak.

58

Anel Hadzic kapott sárgát miután nyújtott lábbal rácsúszott Lanzafaméra.

56

Lanzafame indult meg a Videoton kapuja felé, 19 méterről lőtt, de a labda elkerülte a job alsó sarkot.

53

Ezúttal Baráth Botond robbant be egy jobbról betett labdára, ő is eltűnt a tizenhatoson belül, de Andó-Szabó Sándor lesállás miatt kifelé ítélt szabadrúgást. 

52

A Honvéd a második félidőben sokkal támadóbb felfogásban kezdett, mint a mérkőzés elején. 

49

Baráth Botond baloldali beadására Bobál Dávid érkezett, a Honvéd védője hat méterről fejelt, de nem találta el a kaput. 

48

Lanzafame tört be a tizenhatoson belülre, a lövését először blokkolták, de vissza került hozzá a labda. Másodszorra középre tekert Eppel irányába, de a Honvéd támadója gyanús körülmények között földre került mielőtt fejelhetett volna. 

46

Gróf Dávid, a Honvéd kapusa a második félidőre mezt cserélt. Sárga helyett kékben jött ki a folytatásra. Érdekes választás.

46

A Videoton kezdte a második félidőt!

20:32

Érkeznek a csapatok a pályára. Hamarosan folytatódik a mérkőzés.

45+1

Vége az első félidőnek. A Videotont 45 perc választja el fennállása harmadik bajnoki címétől. 

45

Lazovic 19 méterről elengedett szabadrúgása egy méterrel elkerülte a kapu bal oldlát. 

44

Scepovic baloldali beadására Lazovic érkezett, de Kosút megelőzte és nehéz helyzetben felszabadított. 

39

Az első kispesti lehetőség. Lanzafame kapott labdát háttal a kapunak, befordult majd 16 méterről lőtt, de a labda fél méterrel elkerülte a jobb alsó sarkot.

37

Óriási a küzdelem a felcsúti Panco Arénában.  

Davide Lanzafame és Juhász Roland párharca

Fotó: Polyák Attila - Origo
34

Újabb székesfehérvári helyzet. Danko Lazovic keresztlabdája megtalálta a gólszerző Scepovicot, aki nyolc méterről lefejelte a földre a labdát, de túl nagyot pattant, így nem lett veszélyes a kapura. 

31

Kis híján növelte előnyét a Videoton. Stopria jó harminc méterről megkínálta egy bombával Grófot, a kispesti kapus hatalmasat nyújtózva kiszedte a labdát a bal felső sarokból. 

27

Megszerezte a vezetést a Videoton. Loic Nego jobboldali beadobását Pátkai Máté vette le a tizenhatoson belül, befordult majd az alapvonalról visszapasszolt az érkező Stefan Scepovicnak, aki közelről a kapu jobb oldalába belsőzött. 

1-0
26

Heffler Tibor kapott sárga lapot könyöklésért. 

25

A mérkőzés első ziccere. Scepovic körömpassza után Danko Lazovic került ziccerbe, azonban a szerb támadó hasba lőtte a kivetődő Gróf Dávidot. 

24

Georges Leekens szövetségi kapitány is a helyszínen tekinti meg a mérkőzést. A belga szakember egy órával korábban még a Groupama Arénában nézte a Ferencváros-DVTK meccset.  

Geroges Leekens folyamatosan járja a magyar pályákat

Forrás: vidi.hu
21

Kovács István kiugartására Stefan Scepovic indult el, azonban Gróf Dávid remek ütemben érkezett a kapujából, és kivetődött a labdára. 

20

Húz perc telt el a mérkőzésből, egyelőre egyik csapatnak sem volt kaput eltaláló lövése. 

17

Továbbra is nyugodtan adogat a Videoton. Érződik, hogy Marko Nikolic csapata nem akar fejjel menni a falnak. 

14

Stopira húzott el a baloldalon, majd két csel után középre tekert, a labda lecsúszott a lábáról, de így lett veszélyes. Kis híján bevette a Honvéd kapuját. 

12

Egyre jobban állandósul a Videoton fölé, azonban a kispesti kapusnak, Gróf Dávidnak még nem akadt komoly dolga. 

10

Egy jobboldali beadás után a sárga lapos Pátkai emelte magasra a lábát. Szerencséjére nem találta el Holender fejét, mert könnyen nehéz helyzetbe hozhatta volna csapatát egy kiállítással.

8

Pátkai Máténak esélye sem volt megszerezni a labdát, mégis veszélyesen támadra a fejelni készülő Baráth Botondot, így Andó-Szabó játékvezető kiosztotta a mérkőzés első sárga lapját. 

6

Egyelőre a székesfehérváriak akarata érvényesül, bár komoly helyzetet még nem tudtak kialakítani a kispesti kapu előtt. 

4

A Videoton az utóbbi hat mérkőzésén összesen egy gólt kapott. 

3

Nikolov hosszú indítása telibe találta Bánó-Szabó Bence arcát, akit íg ápolni kell. 

1

A két csapat napra pontosan egy évvel ezelőtt játszotta az emlékezetes bajnoki döntőt a Bozsik Stadionban. 

1

A Honvéd kezdte a találkozót. 

19:30

Hamarosan kezdődik a mérkőzés. 

19:17

A felek idén eddig kétszer találkoztak a bajnokságban: előbb 1-1-es döntetlent játszottak Felcsúton, majd a fehérváriak 4-1-re győztek a Bozsik-stadionban.

19:15

A fővárosiak számára is fontos a találkozó: egy győzelemmel visszavehetik a harmadik, a bronzérem mellett Európa-liga-indulást is érő helyet az Újpesttől.

19:14

A két csapat között 31 forduló után csak három hely, viszont 21 pont a különbség: az éllovas Vidinek 65, míg a negyedik helyen álló Honvédnak 44 pontja van.

18:52

Míg egy évvel ezelőtt a két csapat az utolsó fordulóban úgy találkozott a Bozsik-stadionban, hogy, amelyik nyer, az a bajnok, addig idén a Honvéd csak aszisztálhat a fehérváriak harmadik bajnoki címéhez.

18:51

Jó estét kívánunk! Ami a Videoton szurkolóinak lehet a legjobb, könnyen lehet ugyanis, hogy csapatuk bajnoki címet ünnepelhet a lefújás után.