Társoldalunk:
,
 
 
 
 
Élő Lefújva
Csapatok
Élő
Frissítés
Főbb események
22:51

Köszönjük, hogy velünk tartottak. Olvassanak mindket holnap este is, amikor eldől, hogy a Real Madrid vagy a Manchester City lesz az ellenfele a Liverpoolnak a május 28-án sorra kerülő párizsi BL-döntőben. 

90+2

Itt a vége. A Villarreal az első félidőben fantasztikusan játszott, és ráijesztett a LIverpoolra. Azonban a spanyol csapat nem tudta tartani a tempót, és a második félidőben a Liverpool megfordította a meccset, és teljesen megérdemelten jutott be a Bajnokok Ligája-döntőbe. 

88

Bohóckodnak az angol. Egy labdaszerzés után öt a kettőben mentek kapura, de ahelyett, hogy kipasszolták volna, Szalah akart gólt lőni, és egy cselt követően 13 méterről mellé lőtt. 

87

Luis Diaz becserélésvel Klopp nagyot húzott a szünetben

Forrás: AFP/Paul Ellis
85

Capoue kiáll. A francia játékosnak volt már egy sárgája, és ő is keményen letarolta Jonest. Meg sem várta a bírót, már indult is le a pályáról. 

85

Pau Torres tarolta le Mané a félpályánál, sárga lap. 

82

A frissen beállt Curtis Jones azonnal gólt lőhetett volna, de a 13 méteres lövését Rulli védeni tudta. 

80

Robertsont pedig Tsimikas váltotta. 

80

Thiago helyén Curtis Jones.

80

A Liverpool is hármat cserélt. Keite helyén Henderson a pályán. 

80

Diát pedig Paco Alcazer váltotta.

80

Albiolt Aurier váltotta

79

Hármat cserélt a Villarreal: Trigeros jött Estupinan helyére. 

77

Tömeges cserék következnek

74

Eldőlt. Sadio Mané góljával megfordította a meccset a Liverpool. Keita indította a félpályáról kilépő Manét, Rulli 30 méterre kijött a kapujából, de nem sikerült megszereznie azt, a szenegáli támadó pedig begyalogolt a kapuig és 10 méterről az üres kapuba passzolt. 

2-3
72

A Liverpool most egy kicsit lejjebb kapcsolta a presszinget, és elkedzte megbecsülni a labdát a saját térfelén, a spanyolok pedig nyomozzák azt. 

69

A Liverpool elég gyorsan visszajött, és összesítésben újra kétgólos előnyben van, úgyhogy ugyanott vagyunk, ahol a meccs elején: a Villarrealnak csoda kellene a továbbjutáshoz. 

67

Egyenlített a Liverpool. Nem működött a Villarreal lestaktikája, Alexander-Arnold beadása után pedig a mélységből érkező Díaz fejelt négy méterről gólt Rulli lábai között. 

2-2
66

Óriási Liverpool-helyzet. Díaz balra betört a büntetőterületre, egy befele csel után 14 méterről lőtt, de beleértek a lövésébe, így az a bal kapufán csattant. 

64

A Villarrealnak most újra el kell kezdenie focizni, ez pedig jót tehet a mérkőzésnek, a Liverpoolnak viszont óriási területei lehetnek a kontratámadásokra. 

62

Szépít a Liverpool! Egy remek ritmusváltás után a védekező középpályás Fabinho kapott egy labdát, középen többen is érkeztek, de a brazil éles szegből keményen meglőtte a labdát, ami Rulli lábai között a kapuba ment. 

2-1
59

Folyamatosan a Liverpoolnál van a labda. A spanyol csapat csak a védekezére kocentrál, ebből pedig már az első meccsen sem származott túl sok előnye. 

57

Újabb Liverpool-helyzet: Keita ugratta ki Manét, aki átnyeste a labdát a hosszú oldalon érkező Díaznak, de a kolumbiai támadó túl nagy gólt akart rúgni, és egy akrobatikus félollózással eltörte a labdát és nem talált kaput. 

55

Liverpooli-kapufa! Egy legurított szabadrúgás után Alexander-Arnold lőtt 25 méterről, a labda iránytváltoztatott Lo Celsón, és a felső lécre vágódott. 

54

A labda percek óta az angoloknál van, a spanyol szurkolók hangosan fütyülnek. Óriási a hangulat. 

52

A Villarreal a párharcban való egyenlítés tudatában visszavett a tempóból. A spanyol csapat innentől nyilván a biztonságot helyezi majd előtérben, és kontrákból próbál majd elmenni. 

50

Az angolok birtokolják többet a labdát, de rengeteg hibával játszanak. 

49

Liverpool-heyzet: Alexander-Arnold szabadrúgása Mané lábára pattant a hosszún, de a szenegáli támadót annyira meglepte a labda, hogy nem tudta azt kapura irányítani. 

46

A Liverpool cserélt a szünetben. Diogo Jota helyére Luis Díaz érkezett. 

46

A Villarreal kezdte a második félidőt. 

21:59

A Liverpool elleni első félidőben adott két gólpasszával Étienne Capoue lett az első Villarreal játékos, aki két gólpasszt egy Bajnokok Ligája-mérkőzésen.

21:48

Boulaye Dia 2 perc 51 másodperc után szerzett gólja a legkorábbi, amit a Liverpool 2018 áprilisa óta (01:57 a Manchester City ellen) kapott a Bajnokok Ligájában.

45+2

Vége az első félidőnek. Az első mérkőzés alapján sokan azt hitték - talán a Liverpool játékosai is -, hogy már lefutott a továbbjutás, de a Villarreal elképesztő játékot bemutatva 45 perc alatt ledolgozta a hátrányát. 

45

Két perc lesz a hosszabbítás. 

43

Szépíthetett volna a Liverpool. Egy jobb oldali beadás után Manéról Jotához pattant a labda, aki 11 méterről lőhetett, de blokkolták a kísérletét. 

41

Mi folyik itt??? A Villarreal leadolgozza a hátrányát! Capoue kapott labdát a jobb szélen, középre tekert, a berobban Coquelin pedig Alexander-Arnoldot megelőzve hét méterről a jobb felső sarokba fejelt. 

2-0
39

A spanyolok egy percig 11-es reklamáltak, de a VAR-szobában sem bírálták felül a játékvezető döntését. Alisson hatalmasat védett. 

37

Mekkora spanyol helyzet! Egy labdavesztés után Moreno ugratta ki Lo Celsót, aki ziccerbe került, de lövés helyett el akarta vinni a labdát Alisson mellett, a brazil kapus pedig belevetődött a labdába, az argentin középpályás pedig átesett rajta.

35

Fabinho hazaadása után Alissont támadta le Dia, a brazil kapus pedig kirúgta a labdát a lelátóra. Ritkán ilyen idegesek a Liverpool játékosok. 

33

Szalah még nem került helyzetbe a Villarreal ellen

Forrás: AFP/Paul Ellis
31

Az utóbbi percekben áttevődött a játék a Villarreal térfelére, de nagyon sok a fault. A Liverpool nem tudott újabb helyzeteket kidolgozni. 

29

Naby Keita és Dani Parejo párharca

Forrás: AFP/Paul Ellis
26

A Liverpool kezdi átvenni a játék irányítását, a Villarreal meg próbálja meg megbecsülni a labdát. 

23

Majdnem egyenlített a Liverpool. Szalah tálalt remek labdát Diogo Jota elé, a portugál támadó kilépett ziccerben, de túl hosszan tolta meg a labdát, így Rulli kapus kijött és védeni tudott. 

21

A Villarreal óriási iramban kezdte a meccset, de az várható volt, hogy a spanyol csapat nem fogja tudni 90 percig fenntartani ezt az intenzitást. A Liverpool az utóbbi percekben sokkal többet birtokolja a labdát, mint a meccs elején. 

21:18

A spanyol csapat játékosai extázisban ünneplik a vezetést

Forrás: AFP/Paul Ellis
17

A liverpooli Naby Keita próbálkozott egy 19 méteres lövéssel, de rosszul találta el a labdát. 

16

Újabb hazai helyzet. Egy bal oldali beadás után Gerard Moreno fejelt hét méterről, de a labdája levágódott a kapu előtt álló Robertson fejéről. 

14

Egy gyors liverpooli kontratámadás végén Thiago elé került a labda, aki 18 méterről megcélozta a jobb felsőt, de a lövése néhány centivel elkerülte a kaput. 

12

Dani Parejo lőtt 18 méterről, de a bombája elkerülte a bal alsó sarkot. 

10

Robertson szabadrúgása után Jota lőtt 11 méterről, de a portugál támadó nem találta el a kaput. 

9

Foyth rúgta fel Robertsont, 30 méterről lőhet szabadrúgást a Liverpool. 

8

A Liverpool teljesen meg van zavarodva. Az első meccs után az angolok érezhetően nem számítottak ilyen agresszív spanyolokra. 

5

A bekapott gól után a Liverpool azonnal átvette a játék irányítását, és megszállta a Villarreal térfelét. 

3

Vezet a Villarreal! Egy bal oldali beadásra Capuoe érkezett a hosszú oldalon, visszatette a labdát a középen érkező Diának, aki hat méterről nem hibázott. 

1-0
3

A Villarreal még sosem veszített hazai meccset a Bajnokok Ligája egyenes kieséses szakaszában. 

1

A Villarreal az első percben azonnal lerohanta a Liverpoolt, és feltolta a védekezését a félpályáig. 

1

A Liverpool kezdte a meccset. 

20:57

A csapatok már a pályán, szól a Bajnokok Ligája himnusza. Hamarosan kezdődik a meccs. 

20:56
A Liverpool kezdője
20:55
A Villarreal kezdője
20:51

"Végig koncentráltnak kell lennünk, megfelelő hozzáállással, hiszen a visszavágót is pontosan ugyanúgy kell lejátszanunk, mint az első meccset. Kétgólos előnyünk van, ez jobb, mint a 0-0, amelyről az első találkozót indítottuk, de tisztában vagyunk azzal, hogy még nem jutottunk be a döntőbe" - nyilatkozta Klopp. 

Jürgen Klopp egy pillanatig sem becsüli le a Villarrealt

Forrás: NurPhoto via AFP/Jose Breton
20:48

"Az első mérkőzésen igyekeztünk ellenállni a Liverpoolnak, amennyire csak tudtunk, hogy legyenek még lehetőségeink a visszavágón. Hazai pályán más lesz a helyzet, sokkal jobban meg fogjuk őket izzasztani" - ígérte Emery, míg liverpooli kollégája úgy vélte, egyelőre minden az ő tervük szerint halad. 

Unai Emery szerint a visszavágón más arcát fogja mutatni a Villarreal

Forrás: NurPhoto via AFP/Jose Breton/NurPhoto/Jose Breton
20:46

A szakértők többsége szerint a nyolcad- és negyeddöntős bravúroktól függetlenül ezúttal csodára lenne szüksége a Villarrealnak a továbbjutáshoz, a fogadóirodák oddsai pedig szintén ezt támasztják alá. Átlagosan 1,70-szeres pénzt kínálnak a bukmékerek a Liverpool keddi sikerére, míg a spanyolok győzelme nagyjából ötszörös megtérüléssel kecsegtet, de döntetlen esetén is körülbelül a feltett tét négyszeresét lennének hajlandók kifizetni a fogadóknak.

20:44

A két csapat most találkozik negyedszer, első összecsapásukat 2016 áprilisában a Villarreal nyerte 1-0-ra az akkori Európa-liga-kiírás elődöntőjében, de a visszavágón a Liverpool 3-0-ra diadalmaskodott otthon, aztán a finálét 3-1-re elveszítette az akkor Emery által irányított Sevillával szemben.  

Unai Emery a Sevillával már legyőzte a Liverpoolt egy El-döntőben

Forrás: AFP/Odd Andersen
20:43

Az elődöntős párharc múlt szerdai első mérkőzésén az angol együttes 2-0-ra győzött az Anfielden és ezzel jó helyzetbe került a visszavágót illetően. Könnyű összecsapásra ugyanakkor a Jürgen Klopp által irányított Pool sem számíthat Spanyolországban, a Villarreal ugyanis november 27. óta nem veszített tétmérkőzést hazai pályán.

20:40

Köszöntjük Kedves Olvasóinkat.

 

Szinte lehetetlen feladat előtt áll a spanyol Villarreal, amelynek az idegenben december 28. óta veretlen Liverpoolt kellene legalább két góllal legyőznie ahhoz, hogy bejusson a labdarúgó Bajnokok Ligája fináléjába.