Társoldalunk:

Ahol mínusz harmincban is egy egész nemzet sportol

2017.03.05. 21:59

Bár közel egy évtizede minden télen elutazom Lappföldre, barátaim, ismerőseim még mindig értetlenkedve néznek rám, amikor közlöm velük, hogy hova megyek. A „mit lehet ott csinálni?” obligát kérdés feltevésénél messzebbre nem jutnak, pedig mindig elmondom, hogy a sportot és természetet kedvelők paradicsoma Lappföld finnországi része. Legyen szó síelésről, sífutásról, motoros szánozásról, vagy éppen rénszarvas, esetleg husky kutyák által húzott szánon való állásról, üldögélésről. Jó, ez utóbbi inkább az állatoknak sport, de az élmény mindenképpen maradandó. Riport Finnországból, ahol a teljesen kezdő sífutók is Gunde Svannak érezhetik magukat.

Először gyorsan számoljunk le azzal az általános iskolában a fejünkbe vert rettenetes sztereotípiával, hogy az északi sarkkörön túl fél évig nappal van, fél évig meg éjszaka. Bár a Rovaniemitől 170 kilométerre északra fekvő Levi falucska jóval túl van a sarkkörön, február közepén már reggel 9 órakor süt a nap, és egészen délután 5-ig világosban sportolhatunk. Nem kell tehát attól félni, hogy a „fél évig” tartó éjszaka miatt kukkot sem lát a sportolni vágyó ember. És a hidegtől vagy a hófúvástól sem. Nekünk szerencsénk volt, mert a mínusz 10 fokos szélcsendes időben kifejezetten kellemes volt a havon és jégen töltött három óra. De ismerőseimtől tudom, hogy a január eleji mínusz 30 fokos hidegben sem kellett bezárni a pályákat.

Az északi sportok szerelmesei akkor is nekivágtak. Levi egyébként fantasztikus hely. Ha csak annyit mondok, hogy a település környékén 2300 kilométer hosszan fektettek le sífutónyomokat, akkor nem kell bizonygatnom, mennyire fontos a helybélieknek a sport.

Az abszolút kezdők is magabiztosan futnak a síléceken

Finnországban az a legjobb dolog, hogy a nehéznek tűnő kérdéseket is végtelen egyszerűséggel oldják meg. Amikor feleségem először meglátta azokat a sífutókat, akik a Levi határában lévő befagyott tavon reggeltől estig siklottak fel és alá, rögtön úgy érezte, hogy ezt neki is ki kell próbálnia. Az otthonról hozott sínadrágon kívül semmiféle olyan felszerelésünk nem volt, amivel elkezdhettük volna a sífutást.

Sífutás Leviben egy befagyott tó jegén. Háttérben egy motoros szánForrás: Lantos Gábor

Ugyanakkor a falu központjában minden második házban lehetett bérelni felszerelést. Akkor gyerünk. A pult túlsó oldalán álló fiatalembernek a szeme se rebbent, amikor elmondtuk neki, hogy feleségem soha nem próbálta ki a sífutást. Egy perc alatt kezünkben volt a megfelelő cipő, miközben a finn srác vaxolni kezdte a léceket. A megfelelő bot kiválasztása után pedig három órára miénk volt a világ – akarom mondani a sífutóléc és a bot. A kezdeti bizonytalan lépések után a tavon kialakított nyomban úgy futott az én kedvesem, mintha évek óta ezt a sportot űzné. Na, jó, van ebben egy kis túlzás, abban viszont nincs, hogy ebben az össznépi társasjátékban senkinek nem kell attól aggódnia, hogy lenézik vagy letolják a pályáról. Ha ugyanis mögöttünk egy profibb érkezik, akkor egyszerűen kiáll a nyomból, megelőzi a nála lassabban, vagy kevésbé ügyesen síelőket, majd a nyomba visszalépve folytatja útját.

Egész Lappföld tele van sífutókkalForrás: hemis.fr/BERTHIER Emmanuel / hemis.fr/Berthier Emmanuel

A gépek folyamatosan karbantartják a nyomokat, van úgy, hogy egymás mellett négy is van, hiszen a sífutás errefelé nemzeti sportnak számít. Az elcsépelt mondás nagyon igaz: a gyerekek is sífutóléccel a lábukon születnek. Vagy inkább előbb tanulnak meg sível futni, mint járni. Mindenesetre meghökkentő volt látni, hogy a másfél-két éves gyerekek milyen magabiztosan futottak a léccel, lökték előre magukat a hóban.

Iskolaszünet az északisí-vb idején

Az sem titok, hogy az északisí-világbajnokság rendezésére több alkalommal is jelentkezett már Finnország. A vasárnap befejeződő vb nemcsak a sportág nagy ünnepe volt, hanem az egész országot megmozdította. A Helsinkitől 100 kilométerre fekvő Lahtiba Finnország minden szegletéből vándoroltak szurkolók.

A látvány önmagáért beszél. Síugrás lámpafénynél az északisí-világbajnokságon LahtibanForrás: Lantos Gábor

A normálsáncon zajló síugrásról már írtam, még most is beleborzongok, ha az ottani hangulatra gondolok. Nem véletlenül mondták többen, hogy ennek a sportágnak a világbajnokságát csakis Finnországban kellene rendezni – a következő, 2019-ben az ausztriai Seefeldben lesz. A világbajnokság idejére az ország szinte valamennyi régiójában iskolaszünetet rendeltek el. Ezen sokáig gondolkodtam. Magyarra fordítva olyan ez, mintha egy magyarországi vízilabda-világbajnokság vagy Európa-bajnokság alatt lenne szünet. (Volt is, lesz is, hiszen a póló nyári sportág, akkor meg úgysincs iskola.)

A motoros szánok a legkedveltebb sporteszközök

A sífutás mellett Lappföld másik legkedveltebb sportja a motoros szánozás, amelyet akkor is érdemes kipróbálni, ha motoron soha nem ült az ember. Bármennyire is hihetetlen, ez is egy fárasztó tevékenység, főleg, ha többórás útra indul az ember.

A motoros szán is nagyon népszerű FinnországbanForrás: Lantos Gábor

Joggal kérdezhetik, mi abban a fárasztó, hogy az ember ül egy ilyen szerkezeten, és az erdőben száguld. Abban semmi, ellenben a több száz kilós szán úton tartásához nem árt némi erő. A motoros szánok útját amúgy naponta tapossa le egy gép (erre azért van szükség, mert a frissen lehullott havat bele kell döngölni a korábban leesett hóba), ugyanakkor az erdőben vezető utak nagy többsége annyira hepehupás, hogy keményen kell fogni a kormányt. A hatalmas, majdnem fél tonna súlyú szánok csak látszólag tűnnek stabilnak, egy-egy rossz kanyarvétel után meglepően könnyen borulnak bele a hóba. Az igazi sport ekkor kezdődik, mert valahogy talpra kell állítani a masinát. Ami viszont a legjobb benne, az a befagyott tavakon történő száguldás. Bár a kezdőknek adott szánok teljesítményét mesterségesen visszafogják, azért az sem mindennapos, amikor egy-egy hatalmas tavon 80 km/h-s sebességgel száguldanak ezek a szörnyetegek.

A szerző motoros szánon suhan az éjszakai lappföldi erdőbenForrás: Lantos Gábor

Ilyenkor tényleg szabadnak érzi magát az ember, azzal sem törődve, hogy a jeges pofaszél azért nagy megpróbáltatásokat okozhat. A motoros szánok azonban nemcsak a szabadidősport egyik fontos kellékei, hanem az ott élők egyik közlekedési eszköze. 14–18 éves lappföldi diákok járnak ezzel iskolába, amikor pedig egy-egy benzinkútnál sorban állnak az üzemanyagért, vicces látványt nyújtanak.

Aki nem akar sportolni, szarvasokkal húzatja magát

A téli főszezonban a Lappföldre látogatók nagy része kipróbál valamilyen sportot. Akik azonban Winston Churchill gondolatvilágával („Uraim, csak semmi sport") azonosulnak, azoknak sem kell aggódniuk, hogy mivel üssék agyon szabadidejüket. Üljenek fel egy szánra, amelyet rénszarvasok vagy huskyk húznak, aztán irány az erdő – sportoljanak az állatok. A két tevékenység népszerűsége elképesztő, de ugyanez vonatkozik az árakra is.

Huskyk által húzott szán suhan a lappföldi erdőbenForrás: Lantos Gábor

A Lappföldre érkező emberek azonban minden valószínűség szerint úgy vannak vele, hogy ha már idáig eljutottak, nem mennek haza úgy, hogy nem próbálták ki a rénszarvasszánozást vagy kutyaszánozást. E kettő közül kétségtelenül az utóbbi nyújtja a nagyobb élményt, és kíván a szánon állótól több figyelmet, koncentrációt. A kutyaszánok hajtásánál (amely amúgy egy kiváló sportág) bármennyire is okosak a szán elé befogott állatok, muszáj őket olykor kordában, olykor féken tartani. Itt tehát a szánon állóra is komoly szerep vár.

Amikor a szarvasok sportolnak, a lusták pedig velük húzatják magukatForrás: Lantos Gábor

A rénszarvasszán, az más. Oda csak be kell ülni, magunkra tekerni egy pokrócot, és élvezni a friss levegőt, az erdőt, a csendet és a nyugalmat. A szarvas meg sportol – húzza a delikvenst farmtól farmig, reggeltől estig, novembertől májusig, amíg a hó el nem olvad, vagy amíg a világ kerek.