Vágólapra másolva!
A Werder Bremen támadója, Max Kruse szolgálataira nem tartott igényt Joachim Löw, a német fociválogatott irányítója, így a csatár Konföderációs Kupa helyett egy WSOP versenyen vigasztalódott.

Max Kruse a döntő asztalig jutott, és végül a negyedik helyen végzett a World Series of Poker sorozat Las Vegas-i állomásán egy úgynevezett 2-7 Lowball Triple Draw szabályok szerinti játékban vett részt, ahol közel 110 ezer dollár ütötte a győztes markát.

Kruse rosszul kezdett az első napon, a második nap végére azonban már övé volt a második legtöbb zseton, így biztosította a helyét a hatos döntőben, ahol végül a későbbi második helyezettel szemben esett ki, így negyedikként zárt. Rosszul azért így sem járt, hiszen 28 740 dollárt, azaz mintegy 7,9 millió forintnyi pénzt vitt haza.

A 14-szeres német válogatott csatár, aki a Bundesliga előző idényében 27 mérkőzésen 15 góllal zárt legutóbb 2014-ben jutott döntőbe ugyanezen a versenyen, akkor a harmadik helyen végzett. Talán csak véletlen egybeesés, hogy a német válogatott akkor is egy nagy tornára - a világbajnokságra - ment Kruse nélkül, ahogy most is: Joachim Löw és csapata hétfőn mutatkozik be Ausztrália ellen a szombaton kezdődő Konföderációs Kupán Oroszországban.