Vágólapra másolva!
A sport szeretetén kívül van még valami, ami összeköthet egy profi kosárlabdázót, a világ egyik legjobb teniszezőjét, valamint a német futball egyik nagy alakját és egy kanadai női focistát.

Ez pedig a jóga. A jóga június 21-i világnapján a mumbaimirror készített összeállítást a sport azon nagy alakjairól, akik rendszeresen jógáznak.

A háromszoros NBA-győztes LeBron James először 2009-ben beszélt arról a nyilvánosságnak, hogy jógát gyakorol. Hátfájásai miatt kezdte el a keleti mozgásformát, még a Cleveland Cavaliers játékosaként. Akkor azt nyilatkozta:

2011-ben a Miami Heatben is a jógának köszönhetően volt hihetetlen formában, állítása szerint ugyanis a szezonon kívül minden percét a jógaszőnyegen töltötte.

"Nem tudom, hogy mindenki másnál működik-e, de én határozottan megfiatalodtam."

Early morning Yoga session today with #TeamLeBron. We #StriveForGreatnessTogether

LeBron James (@kingjames) által megosztott bejegyzés,

A tizenkétszeres Grand Slam győztes Novak Djokovic egy másik ismert sportoló a jóga szerelmesei közül. Rendszeresen beépít jógaelemeket az edzésébe, főként a core izomzatát erősíti gyakorlással.

A kanadai női labdarúgó válogatott játékosa, Kara Lang a sérülések megelőzéséért és légzéstechnikája tökéletesítéséért választotta a jógát.

Playing with arm balances @ Shunyata yoga

Kara Lang Romero (@karaelise) által megosztott bejegyzés,

A 15 évesen a válogatottba kerülő focista várandóssága alatt sem hagyta abba a gyakorlást.

Patio yoga with an ocean breeze. #myhappyplace #prenatalyoga #yoga #35weeks #35weekspregnant

Kara Lang Romero (@karaelise) által megosztott bejegyzés,

Az óceán innenső oldaláról is meghódított egy híres focistát a jóga: Jens Lehmann, a német válogatott 2016-ban visszavonult kapusa feleségének köszönhetően ismerkedett meg a jógával. "Amikor 2003-ban az Arsenálhoz érkeztem, a feleségem elcipelt magával egy jógaórával. Rögtön éreztem a jótékony hatásait, onnantól kezdve hetente egyszer gyakoroltam. Amikor 2008-ban elhagytam a klubot, sokkal jobb kondícióban voltam, mint amikor megérkeztem, ez pedig nagyban köszönhető a jógának."

Jens Lehmann jógapózzal nyújt Forrás: www.bailiwickexpress.com