Társoldalunk:

Körözés alatt áll, de vígan versenyez a magyar ralikrosszos

2017.07.03. 10:24

Rendszeresen indul hazai és külföldi ralikrossz versenyeken Lajos Gyula, annak ellenére, hogy 2014 óta szinte folyamatosan körözés alatt áll, írja a Blikk.

A lap online kiadásában megjelent cikk szerint Lajos Gyula Luigi néven rendszeres résztvevője a hazai és nemzetközi versenyeknek, holott előbb 2014-ben, majd 2016-ban is felkerült a neve a rendőrség körözési listájára. 

Körözik, de nem keresikForrás: BRFK

„Nincs információnk arról, hogy Lajos Gyula ellen körözés folyna. Versenyzőink érvényes licenccel és útlevéllel rendelkeznek, rendszeresen külföldre utaznak futamokra” – nyilatkozta Oláh Gyárfás, a nemzeti autósport szövetség elnöke.Noha az engedélyhez nem kell erkölcsi bizonyítvány, természetesen elvárjuk a pilótáktól, hogy be- és tiszteletben tartsák a törvényeket. Elképzelhetőnek tartom, hogy valamilyen félreértés történt az ügyben” – adott hangot reményének a sportvezető.

A Blikk megkeresésére azonban a rendőrség megerősítette, hogy Lajos Gyula okkal szerepel a körözési listán, szó sincs tévedésről. Lajos Gyulát az Interpol nem körözi, ezért az Európai Unión belül viszonylag nyugodtan utazhat. A pilóta rendszeres résztvevője a külföldi futamoknak, így az Európa-bajnokság küzdelmeinek is.