Önkívületben tomboló férfiak: a haka titokzatos rituáléja

Vágólapra másolva!

Nem kell ahhoz elvakult sportrdukkernek lenni, hogy egy-egy rigmus magával ragadja az embert egy focimeccsen, egy vízilabda- vagy egy kézilabdameccs nézőjeként. Elég, ha csak a ria-ria Hungáriára, a hajrá magyarokra, vagy "Az éjjel soha nem érhet véget"-re gondolunk: bármilyen sportesemény résztvevőjeként lelkesen becsatlakozunk kedvenceink biztatásába. De létezik a világ távoli pontján egy misztikus rituálé, ami képes magával ragadni az embert húszezer kilométerről, akár a tévé vagy a számítógép előtt ülve is. Az új-zélandi hakáról van szó, ami jóval több egy csapat csatakiáltásánál és szurkolói biztatásnál.

Időről időre felbukkannak az interneten a legkülönbözőbb helyeken és alkalmakon előadott hakáról készült videók. Legyen szó sporteseményről, iskolai ünnepségről, esküvőről vagy temetésről, az érzelemdús haka úgy babonázza meg nemcsak az előadóit, hanem a nézőit is, hogy közben összeköti a múltat a jelennel.

Az ősi maori eredetű tánc leginkább az új-zélandi rögbiválogatott rituáléjaként, erőtől duzzadó fiatalok előadásában lehet ismerős, pedig eredete bőven a 19. század elejére nyúlik vissza.

Nem véletlen, hogy aki egyszer látta, az örökre megjegyzi: az összehangolt koreográfiától és az erőteljes vezényszavaktól szinte önkívületi állapotba kerülnek a haka előadói.

Külön haka a rögbiválogatottnak

Az All Blacks néven ismert új-zélandi rögbiválogatott hosszú évekig az egyik legismertebb hakát, a Ka Mate, Ka Matét adta elő. 1888-ban, a főleg őslakosokból álló csapat mutatta be először egyik meccse előtt a hakát, ami valamikor az 1800-as évek elején született. Az eredete egy Te Rauparaha nevű törzsi vezető nevéhez fűződik, aki ellenségeitől menekülve egy sötét verem mélyén húzta meg magát, a gödör száját pedig egyik védelmezője felesége rejtette el szoknyájával.

Te Rauparaha rejtőzködése alatt alkotta meg a Ka Mate, Ka Matét, amit megmenekülésekor azonnal elő is adott segítőinek. A hakát - ami az ősi maori táncok gyűjtőneve - legtöbbször háborúba indulva, a falu elhagyásakor, vagy a csatatéren, az ellenséggel szemközt állva táncolták el a maori harcosok.

Innen maradt fenn a hagyomány, amit már mi is láthatunk az All Blacks meccsein: az ellenféllel farkasszemet nézve kezdenek a táncba a sportolók, hogy aztán átszellemülve, önmagukat feltüzelve, mindenre felkészülve vágjanak bele a meccsbe.

Haka 1945-ből: az akkor még Kiwiként ismert új-zélandi rögbiválogatott a Párizsi Egyetemi Klub elleni meccs előtt Forrás: AFP

Vegyes volt a fogadtatás

Az évek alatt annyira egybeforrott az All Blacks neve a hakával, hogy kiérdemeltek egy saját indulót.

2005-ben, a Dél-Afrika elleni Tri-Nations meccsen adták elő először a kifejezetten a csapatnak - tehát nem a Ka Mate, Ka Mate helyettesítésére írt - performanszt.

A Ngati Porou törzsből származó haka-szerzőtől, Derek Lardellitől született meg a Kapa o Pango, amit különleges alkalmakra, például az Új-Zéland büszkeségének számító rögbiválogatott meccseire szánt. Hiába az emelkedett, nemes cél, a Kapa o Pango premierjét finoman szólva se fogadta osztatlan siker.

A dunedini Carsbrook stadionban bemutatott hakát az óvatosabb vélemények érzelemdúsnak minősítették, sokak szerint viszont egyenesen agresszív volt, ahogyan Tana Umaga csapatkapitány vezette az előadást.

Az ellenfél Dél-Afrika szövetségi kapitánya, John Smit elismeréssel értékelt: egyenesen kiváltságosnak érezte magát, amiért elsők között láthatta az előadást. A The Telegraph újságíróját, Mick Clearyt azonban már nem vitték el ennyire a látottak.

„Az új haka egyszerűen provokatív, az All Blacks most átlépett egy határt

- írom ezt úgy, hogy szeretem a sportot és a hakát is. De

annak, amit a Crasbrookban láttunk, semmi keresnivalója a stadionokban, inkább sötét sikátorokban tudom elképzelni.

Azt a maszlagot meg képtelen vagyok bevenni, hogy ez bármilyen pszichés pluszt jelentene a csapatnak. A kezdő sípszó után csak egy dolog számít, hogy a kezdőrúgás hová érkezik, és hogyan kapják el" - írta feldúltan nem sokkal a meccs után a "Torokátvágástól nem lesz népszerűbb az All Blacks" című véleménycikkében. A francia válogatott edzője, Bernard Laporte pedig egészen odáig ment, hogy megkérte Új-Zélandot, ne adják elő a Kapa o Pangót a 2006 novemberébe tervezett franciaországi turnéjukon, mert "az nem szolgálná a sportág népszerűsítését."

Tana Umaga csapatkapitány (állva) irányításával mutatta be az All Blacks az új, "Kapo o Pango" hakát a Dél-Afrika elleni Tri-Nations meccsen 2005 augusztusában Forrás: AFP/Dean Treml

A kritikusoknak főleg a Kapa o Pango utolsó mozdulatával volt bajuk, amivel a táncosok az ellenfél torkának elvágását és nyelvének kilógatását szimbolizálják. A kifogások hatására kicsit módosítottak a koreográfián, elhagyták az ijesztő gesztusokat. Szinte minden meccsük előtt bemutatták az egyre népszerűbb táncot.

A 2011-ben Franciaország ellen az Eden Parkban Piri Weepu vezetésével előadott Kapa o Pangót pedig minden idők legemlékezetesebb hakájaként tartják nyilván.

Nemcsak a rendkívül impulzív előadásmód miatt, hanem azért is, mert a franciák felkészültek a kihívást is szimbolizáló táncra, és egymás kezét fogva, nyíl alakzatban felállva közelítettek lépésről lépésre az új-zélandi csapat felé azt üzenve, hogy készen állnak a harcra. Több mint 21 millióan nézték meg mostanáig a videót.

Az, hogy éppen melyik hakát és kinek a vezetésével adja elő az All Blacks, mindig az aktuális körülményektől függ. A csapat mentális és fizikai állapotát, az ellenfelet, a helyszínt és a meccs tétjét összegezve döntenek.

A Kapa o Pango első bemutatása óta vezetett statisztika szerint a Ka Mate, Ka Mate majdnem kétszer annyiszor hangolta a játékra az All Blacks játékosait, mint a Kapa o Pango. Előbbit több mint százszor, utóbbit mindössze hatvanszor táncolták el a rögbisek. Az előéneklőnek is nevezhető vezető legtöbbször Piri Weepu volt, általában őt láthatjuk főszereplőként az All Blacks hakás videókban.