Hógolyózás miatt beperelték Fucsovics Márton edzőjét

Sávolt Attila teniszező. 2017.11.16
Sávolt Attila, Fucsovics Márton edzője
Vágólapra másolva!
Hétköznapi apróság miatt olyan csúnyán összeveszett szomszédjával Sávolt Attila, hogy az ügyből bírósági feljelentés és per kerekedett - írja a Blikk.

Fucsovics Márton jelenlegi edzője testi sértés miatt kapott idézést a Budakörnyéki Járásbíróságtól. A rendőrséghez eljuttatott feljelentés szerint Sávolt hógolyókkal dobálta meg az ismert humorista, Mogács Dániel feleségét, és sértő módon viselkedett.

Sávolt Attila, Fucsovics Márton edzője Fotó: Csudai Sándor - Origo

A Blikk az érintettektől független forrásból értesült az esetről, amely tavaly decemberben történt. A balhé abból indult ki, hogy Sávolt megorrolt szomszédjára, amiért ő - az edző állítása szerint - rossz helyen parkolt az autójával a lakóhelyüknél. A tréner ezt nehezményezte, és értesítette a rendőrséget. A hatóság azonnal a helyszínre érkezett, és megállapította, hogy nem történt semmilyen szabálysértés, az autó teljesen szabályosan parkolt.

A történet akkor vált igazán komollyá, amikor az egyik nap Mogács felesége a hazaérkezését követően kiszállt az autójából, és arra eszmélt, hogy hógolyó találta el a halántékát. A lap úgy tudja, a teste több pontját is érhették dobások - az incidens után szédülés és fejfájás is gyötörte a nőt, akinek orvoshoz kellett fordulnia.

"Igen, van feljelentés. Sajnos ma, Magyarországon bármi miatt fel lehet jelenteni az embert, egy szomszédjogi vita miatt is, de majd természetesen a bíróságon bizonyítani fogom az ártatlanságomat" - ismerte el a feljelentést Sávolt Attila a Blikknek.