Beperli a riporternő a bokszolót, aki interjú után megcsókolta

Kubrat Pulev csók
Vágólapra másolva!
A hét elején került elő az a videó, amin Kubrat Pulev, nehézsúlyú bolgár ökölvívó Európa-bajnok egy interjú után megcsókolja az őt kérdező Jennifer Ravalót. Ravalo jogi lépéseket tett az incidens miatt.

A 37 éves Pulev Kaliforniában lépett kötelek közé a román Bogdan Dinu ellen március 23-án, majd a meccs utáni interjút követően megcsókolta Ravalót.

A kisasszony sajtótájékoztatón mondta el, mi történt pontosan. A bokszoló interjú közben megragadta és megcsókolta.

Kubrat Pulevet elkapta a hév Forrás: YouTube

„Elsőre sokkot kaptam, nem is tudtam, mit reagáljak. Odamentem egy asztalhoz, bepakoltam a hátizsákomba, eközben megint megragadott, majd kisétált, és közben nevetett. A videót azért osztottam meg, hogy mindenki lássa, mit tett velem” – mondta Ravalo.

Pulev az incidens után azzal próbált tompítani, hogy a Twitteren azt írta, hogy Ravalóval barátok, és a győzelmi ünnepségen már jót nevettek az egészen.

A riporter közben ügyvédet fogadott, és beperelte a bokszolót.