A vb-ezüstérmes focista megnyerte élete első profi dartsmérkőzését

Van der Vaart már korábban belekóstolt a darts világába, a világelső Michael van Gerwennek is dobálgatott már
Vágólapra másolva!
A 109-szeres holland válogatott focista, Raffael Van der Vaart az esbjergi Denmark Open elnevezésű dartsversenyen hivatalosan is bemutatkozott a profik között. A vb-ezüstérmes középpályás nemcsak úgy hajigálta a nyilakat, meg is nyerte első összecsapását.

Az Ajax korábbi csapatkapitánya – aki futballozott Hamburgban, a Real Madridban és a Tottenhamben is – 2018 novemberében jelentette be visszavonulását. A 36 éves Van der Vaart eredetileg a szezon végén akarta befejezni a pályafutását, de egy edzésen elszenvedett sérülés végül arra kényszerítette, hogy már ősszel visszavonuljon. A sporttól azonban nem tudott elszakadni, szerencsére gyorsan sikerült találnia egy új hobbit.

Van der Vaart már korábban belekóstolt a darts világába, a világelső Michael van Gerwennek is dobálgatott már Forrás: Twitter

Nem meglepő, hogy a dartsra esett a választása, hiszen a britek mellett a hollandok adják a világ legjobb játékosait, elég csak a világelső Michael van Gerwent említeni, aki 30 évesen már háromszoros világbajnok.

Van der Vaartnak kapóra jött az esbjergi torna, mivel a városban él kézilabdázó barátnőjével, Estavana Polmannal.

A korábbi bal lábas bombázó a dartsnyilakkal is elég pontosan céloz, első meccsét 4:2-re megnyerte Thomas Anderson ellen. Tündérmese azonban nem lett a dologból, ugyanis Van der Vaart a második meccsen sima, 4:0-s vereséget szenvedett Mogens Christensentől, de egy dán válogatott dartsostól nem szégyen kikapni.

A holland legendának olyannyira megjött a kedve a dartsozáshoz, hogy benevezett második versenyére is, a Denmark Mastersre, ott azonban Per Laursentől kapott ki 4:0-ra.