Társoldalunk:

Kabát Péter megkoronázta Újpest legszebb szurkolóját

2019.05.10. 06:55

Csütörtök délután az újpesti Szusza Ferenc Stadionban megválasztották a szezon szépét. Az Újpest FC által – hagyományteremtő jelleggel – meghirdetett szépségversenyt a 34 éves édesanya, Erdei-Sallai Mónika nyerte, aki legnagyobb kedvencétől, Kabát Pétertől vehette át az első helyezettnek járó nagy értékű ajándékcsomagot.

Az esemény házigazdája, az Újpest FC korábbi csatára, a jelenleg sportkoordinátorként dolgozó közönségkedvenc Kabát Péter volt, aki már az első mondatával megadta az alaphangot.

A tíz döntős versenyzőből mind a tíz itt van, de sajnos csak nyolcan tudtak eljönni– mondta viccesen Kabát Péter. Kiemelte, hogy a tíz döntős lány 50 jelentkező közül került ki.

Kabát Péter műsorvezetőként is megállta a helyétFotó: Polyák Attila - Origo

Ezután az Újpestnek szurkoló lányok tetőtől talpig lila-fehérben felvonultak az öttagú zsűri előtt, akiket a klub játékosai közül toboroztak. A zsűri legaktívabb tagja a csapat karmestere, Zsótér Donát volt, aki lelkesen érdeklődött a lányok kedvenc időtöltéséről, és arra is kíváncsi volt, hogy merre járnak szórakozni – hátha összefuthat velük az éjszakában.

A focimezes felvonulás után a lányok koktélruhában is megmutatták magukat a zsűrinek. A harmadik helyen végző Tóth Andrea elmondta, hogy versenyszerűen táncol, őt a zsűriasztaltól gavallérként felpattanó Balázs Benjámin rögtön el is kapta egy keringőre. Az újpesti középpályás tánctudását látva Kabát Péterből rögtön kibukott egy vallomás: a korábbi gólkirály elmondta, gyerekként lenyűgözték a táncosok, és ha nem lett volna sikeres futballista, akkor egész biztosan háttértáncosként futott volna be. De mivel nem volt ügyetlen a pályán, ezért sosem tanult meg táncolni.

Balázs Benjámin megtáncoltatta a harmadik helyen végző Tóth AnnátFotó: Polyák Attila - Origo

A második forduló után a zsűri meghozta a döntését. Első helyen a 34 éves édesanya, Erdei-Sallai Mónika végzett, aki öt évvel ezelőtt járt először Újpest-meccsen, és azonnal megragadta a Szusza Ferenc Stadion hangulata. A győztes elmondta, hogy Kabát Péter a kedvenc játékosa, így a győzelem mellett óriási örömben volt része, amikor az egykori 22-es átadta neki a saját névvel és számmal ellátott hazai mezét, a jövő évi szezonbérletet, a páros VIP-belépőt a Puskás Akadémia elleni szombati meccsre.

„Nagyon jól érzem magam, hiszen itt lehetek a kedvenc klubomnál. Szerencsére a munkám is rugalmasan végezhető. Ott vagyok a meccseken, én vagyok a kapocs az utánpótlás és a felnőtt csapat vezetői között. Fontos feladatom, hogy népszerűsítsem a klubot, úgy érzem, ebben tudok is segíteni– mondta Kabát Péter, aki az utóbbi időben egyre többet szerepel a televízióban, szórakoztató műsorokban.

Újpest szépségei és a zsűriző focisták: Zsótér Donát, Marko Filipovics, Banai Dávid, Balázs Benjámin és Rácz BarnabásFotó: Polyák Attila - Origo

A korábbi 16-szoros válogatott focista először volt házigazda, de olyan műsort csinált, mintha mikrofonnal a kezében született volna.

„Két nappal ezelőtt tudtam meg, hogy én leszek a műsorvezető. Gyorsan átnéztem a lányok nevét, kutakodtam kicsit, hogy megtudjak róluk dolgokat, és tudjunk beszélgetni. Nagyon tetszett ez a szerep, a lányok is partnerek voltak. Egy nap szívesen lennék műsorvezető, úgyhogy ez jó alkalom volt a gyakorlásra– mondta Kabát Péter, aki egyelőre nem akar elkiabálni semmit, de könnyen előfordulhat, hogy a jövőben a kamera előtt is kipróbálhatja magát műsorvezetőként.

A korábbi közönségkedvenc csatár végezetül elmondta, bízik benne, hogy az Újpest megszerzi a bronzérmet az NB I-ben. Ez viszont korántsem egyszerű, ugyanis a lila-fehérek az utolsó két fordulóban a Puskás Akadémiát fogadják, majd Diósgyőrben zárják a szezont, márpedig mindkét csapat a bennmaradásért küzd az NB I-ben, és az ilyen csapatokat a legnehezebb legyőzni.