Vágólapra másolva!
David Beckham és Wayne Rooney után Neymarról forgat dokumentumfilmet egy brit cég. Egyes jeleneteket a magyar tulajdonú barcelonai étteremben rögzítettek.

Hatalmas megtiszteltetés érte a Futballárium Barcelona tulajdonosait, Büki Pétert és nejét, Beke Erikát, amikor egy angol rendező, Dan Riley megkereste, hogy éttermében szeretné leforgatni a PSG jelenlegi, a Barca korábbi focistájáról,

Neymarról készülő film egyes jeleneteit. A magyar tulajdonos örömmel látta vendégül a filmeseket

– írja a Bors.

„Tavaly már forgattak nálunk egy reklámfilmet. Ezúttal a brazil focistáról készülő dokumentumfilm kapcsán jött a megkeresés – mesélte a lapnak Büki. – Aznapra bezártunk, három megpakolt autóval érkezett a stáb. Az egész éttermet átrendezték, kész forgatókönyvvel érkeztek, két emberrel készült interjú,

és mit érzett a PSG elleni legendás, 6-1-es győzelem után – tette hozzá.

Neymarról forgat dokumentumfilmet egy brit cég Forrás: AFP/Thomas Samson

A stáb három napig forgatott a katalán fővárosban, a repülőtéren is vettek fel jeleneteket. A filmes világban egyébként annyira elterjedt a magyar étterem híre, hogy év elején már a spanyol bajnokság, a La Liga tévécsatornája forgatott ott.

Neymar azonban még nem járt Bükiéknél.

„Sokat jár Barcelonában, nemrég egy gyönyörű autóval láttam. Illetve egy utcával feljebb, ahová a gyerekeim járnak iskolába, van egy háza, ott is fel szokott tűnni – mesélte, mégsem hiszi, hogy visszatér a katalánokhoz.