Társoldalunk:

A fürdőruhás szőke, Jimmy Jump és akik pár másodperc hírnévre vágytak

2019.06.18. 06:01

Aki nem kedveli és nem is követi a futballt, az is tudja már, hogy a 2018/19-es Liverpool-Tottenham BL-döntő legizgalmasabb pillanata az volt, mikor egy fürdőruhás nő beszaladt a pályára. Néhány nap alatt még az is megismerte a hölgy sztoriját, akit szinte teljesen hidegen hagy a sport, akciója pedig jó alkalom arra, hogy összeszedjük a sporttörténelem nagy berohanásait Jimmy Jumptól kezdve a Manchester United csapatfotóján pózoló trollon át a Neymarral szelfiző szurkolóig.

A sportesemények – főleg focimeccsek – legprofesszionálisabb megzavarója a Jimmy Jumpként elhíresült katalán férfi, Jaume Marquet Cot, aki akcióival egy idő után elérte, hogy a tévés közvetítésekben már szándékosan nem mutatják a rendbontókat. A szervezők és a jogtulajdonosok így akarják kedvüket venni azoknak, akik könnyen elérhető hírnévre vágynak. Jimmy Jumpnak azonban sikerült világszerte ismertté tennie magát, és ahogy néhány éve az Origónak adott interjújában beszélt róla, egy percig sem bánja, hogy ugrásaival kizökkentette az érintett sportolókat.

Mert nekik mindenük megvan

Nekik mindenük megvan, amit akarnak, amit én kérek, az pedig csak egy kis szabadság. Én azt szeretném, hogy ők is a barátaim legyenek, és ugorjanak velem együtt. Ha akarják, képesek megosztani a szabadság érzését másokkal, én azon vagyok, hogy velük és a világgal is megosszam ezt az érzést” – így foglalta össze hitvallását 2010-ben, utalva azokra a sportolókra, akikhez vagy akik miatt rendszeresen beszaladt fontos sporteseményekre.

Tevékenységét 2002-ben kezdte, de első és talán máig legemlékezetesebb akciója a 2004-es labdarúgó-Európa-bajnokság döntőjéhez fűződik. A görög-portugál meccsen berohant a pályára, és egy Barcelona-zászlót dobott Luís Figo arcába, amiért a portugálok csapatkapitánya a Real Madridhoz igazolt. Ő maga is úgy nyilatkozott a tizenöt évvel ezelőtt történtekről, hogy ez a legkedvesebb ugrása, amit soha nem felejt el, és kifejtette befutásai üzenetét is. „Az, hogy bárki ugorhat, illetve, hogy mindenki különleges valamiben. Minden egyes napot szabadon kell megélni, és tudatni kell az emberekkel, hogy szabaddá válhatnak. Ha követik a jelzéseket, akkor megváltozhat az életük. Szeretkezzünk, ne háborúzzunk, és legyünk szabadok.”

Annak ellenére, hogy öncélú ugrásaival rendszeresen megzavarta az életük meccsén részt vevő sportolókat, és hogy rendszeresen a frászt hozta a biztonságiakra, a közönség mégis értékelte munkásságát, másképp nem tudott volna kisebb birodalmat felépíteni – internetes oldalt működtetett, önéletrajzi könyvet írt, saját pólókat és más emléktárgyakat forgalmazott –, igaz, ez a kiskirályság mára összedőlt. A rendzavarások miatt felhalmozódott büntetések miatt ugyanis teljesen eladósodott, honlapja nem üzemel, és évek óta nem hallani, nem is látni sehol, így csak régi nagy ugrásaival tudunk nosztalgiázni.

Életveszély a célegyenesben

Az egyikkel például szó szerint életveszélybe sodorta magát, amikor 2004-ben a felvezető kör alatt beszaladt a pályára a Forma-1-es Spanyol Nagydíj célegyenesében, de beugrott egy El Clasicóra is, 2005 őszén. A következő évben, 2006 áprilisában a labdarúgó BL-elődöntő visszavágóján, a Villareal-Arsenal meccsen egy Barcelona-mezzel dobta meg Thierry Henryt, az Arsenal támadóját. Az eset érdekessége, hogy a mezen Henry neve, valamint a 14-es szám szerepelt, a francia pedig egy évvel később a Barcához szerződött, és a 14-es lett a száma.

Nem múlt el Jimmy Jump-akció nélkül a 2007-es BL-döntő sem, de a Liverpool-AC Milan meccsen végrehajtott berohanását az élő tévéközvetítésben már nem láthattuk. Innentől kezdve pedig kifejezetten figyeltek rá a sportesemények közvetítésénél, hogy a lehető legkevesebbet mutassák a hasonló eseményeket, éppen azért, hogy elvegyék az élét az effajta kampányoknak és akcióknak.

Tibet függetlenségéért is ugrott Jimmy, a 2008-as foci-Eb Németország-Törökország elődöntőjébenForrás: AFP/Patrick Hertzog

Federert is elkapta

Jimmy Jump kedvét azonban nem vették el, feltűnt Roland Garros-döntőn is, ahol Roger Federer fejére akarta húzni a katalán szimbólumnak számító vörös sapkát, de végül kivitték a biztonságiak. Érthető, hogy a meccs után a svájci nem a legvidámabban emlékezett vissza a különös pillanatokra. „Egyszerűen nem fogtam fel, hogy mi történik, egészen addig, amíg meg nem hallottam a tömeg reakcióját. Megijedtem, amikor láttam, hogy közeledik felém. Történt már velem hasonló, a berohanók általában elnézést kérnek, és azt mondják, bocs, de ezt most meg kell tennem, ez a srác viszont csak nézett rám, és fogalmam sem volt, hogy mire készül. Úgy tűnt, valamit adni akar nekem. Talán le kellett volna ülnöm, és valahogy reagálnom kellett volna az egészre, nem tudom, de így visszagondolva azért tényleg félelmetes volt az egész.

Jimmy Jump pályafutása további részében sem foglalkozott azzal, mennyire nehezítette meg kiszemeltjei dolgát. Ott volt a 2010-es foci-vb johannesburgi döntőjén is, akkor a FIFA-trófeára akart sapkát húzni, majd Magyarországon is megmutatta magát még ugyanabban az évben: az Újpest-Fradin nemcsak beszaladt a pályára, hanem már lőtt is egy gólt, ha ott volt, de mint később kiderült, ezt a mutatványt az egyik hazai bulvárlap felkérésére csinálta meg. Volt még egy El Clasico, a 2011-es tavaszi, amin az akkor még a Real Madridnál focizó Cristiano Ronaldo fejére próbálta húzni a piros sapkát, de nem járt sikerrel.

Ahogyan szenvedélye folytatása is kudarcba fulladt. Szabadságvágyából vezérelve, beugrálásaival 86 millió forintnyi büntetést és adósságot halmozott fel, ezért a bíróság úgy döntött, hogy fizetése felét automatikusan törlesztésre fordítják. Jimmy így aztán a 2010-es évek elején kénytelen volt lehúzni a rolót, akkor egy interjúban azt mondta, valószínűleg soha többé nem hódolhat hobbijának, habár oldalán még mindig azt hirdeti, hogy hamarosan visszatér.

Családban maradt a furcsa hobbi

Addig is vannak bátor követői, mint például az az orosz fiatalember, Vitaly Zdorovetskiy aki a 2014-es foci-vb-n a német-argentin döntőn akarta megcsókolni a németek játékosát, Benedikt Höwedest.

2016-ban is volt egy próbálkozása, akkor az NBA-döntőt zavarta meg, majd szépen kitiltották a világ szinte összes stadionjából és sportlétesítményéből. A hobbi azonban családban maradt, mert Vitaly barátnője az a szőke modell, aki a 2019-es Liverpool-Tottenham BL-döntőt zavarta meg vagy épp dobta fel falatnyi fürdőruhájában.

Kinsey Wolanski 20 másodperces produkciójaForrás: NurPhoto/Giuseppe Maffia/NurPhoto/Giuseppe Maffia

A BL-döntők valahogy különösen népszerűek a félhivatásos és a hobbimegzavarók között egyaránt. A 2018-as Real Madrid-Liverpool meccsen már 3-1-re vezettek a spanyolok, amikor Cristiano Ronaldo egyik újabb támadását egy fürge lábú néző akadályozta meg, pedig könnyen lehet, hogy nélküle más lett volna az egyébként így is történelmi jelentőségű meccs végeredménye.

A figyelemfelkeltés, a politikai vagy sportpolitikai üzenetek reklámozása és népszerűsítése mellett előfordultak persze olyan esetek is, amikor az elvakult rajongás küldte pályára a szurkolókat. Neymar a közelmúltban kétszer is főszereplője és célpontja is volt egy-egy ilyen letámadásnak: 2018 szeptemberében egy kisfiú, idén januárban egy felnőtt drukker játszotta ki a biztonságiakat és férkőzött a PSG brazil sztárja közelébe. Utóbbi esetben a franciák pályaedzője, Lőw Zsolt is kis híján az incidens áldozatává vált, de a végén ő maga is csak mosolygott az eseten.

Neymar egy kisfiúnak adja a mezét:

Előbb Lőw Zsoltot kaszálja el a szelfiért berohanó rajongó:

Egy idegen férfi a Manchester United hivatalos csapatfotóján

Nehéz lenne eldönteni, hogy vakmerőségben legyőzi-e Jimmy Jumpot az Karl Power nevű férfi, aki 2001-ben beállt a Manchester United csapatfotójához a Bayern München elleni BL-negyeddöntő előtt. 60 ezer ember volt szemtanúja a helyszínen annak, ahogy egy 12. játékos teljes idegenbeli szerelésben csatlakozott a csapathoz. Gary Neville volt az egyetlen, akinek feltűnt, hogy egy idegen is velük pózol, meg is kérdezte a trollkodást már-már művészetként űző férfinak a kérdést, hogy mégis kicsoda ő. Mire Karl Power határozottan csendre intette az angolt: „Fogd be, Gary, ne légy patkány, ezt Cantonáért csinálom!” Mire Gary Neville megilletődve letérdelt az első sorban és megcsinálta a hivatalos képet. 

A világhírű kép a Manchester Unitedről, az álló sor bal szélén Karl PowerrelForrás: Origo

Még ugyanabban az évben egy barátságos Anglia-Ausztrália krikettmeccsen is pályára lépett, méghozzá teljes angol felszerelésben. Egyszer csak megjelent a pályán ütővel a kezében, sisakkal a fején, és míg utóbbit le nem vette, mindenki azt hitte, hogy a csapat egyik tagja készülődik ütéshez. 

A teniszt is sikerült meghekkelnie, méghozzá Wimbledonban, ahol bement a centerpályára és melegített egy kicsit Tim Henman meccse előtt.