Vágólapra másolva!

Klasszis sportolók is előadnak a hagyományos utánpótlás-konferencián

Világklasszis sportolók és a sporttudomány legjobbjai is előadnak november 28-án az utanpotlassport.hu hagyományos, Egy nap az utánpótlásért című konferenciáján.

A Magyar Edzők Társaságának szakmai együttműködésével, Szabó Tünde sportért felelős államtitkár fővédnökségével megvalósuló esemény helyszíne a fővárosi Lurdy Ház lesz.

Minden, amit a bajnokká válás legfontosabb időszakáról, a gyerek- és fiatalkorról tudni kell - ez a mottója a szakportál által már kilencedik alkalommal megszervezett konferenciának, melynek programjában különleges előadások és klasszis előadók sora várja az érdeklődő edzőket, testnevelőket, sportszakembereket, nem utolsó sorban a szülőket.

Az egész napos konferencián elmondja gondolatait mások mellett a háromszoros olimpiai bajnok kajakos Kammerer Zoltán, a világbajnok öttusázó Marosi Ádám és az olimpiai ezüstérmes cselgáncsozó Ungvári Miklós. A résztvevők beszélgetést hallhatnak az ötkarikás aranyérmes rövidpályás gyorskorcsolyázó Liu Shaolin Sándor és a nyíltvízi úszó vb-első Rasovszky Kristóf édesanyjával, valamint a párosvilágbajnok teniszező, Babos Tímea édesapjával. Előadást tart Földesiné dr. Szabó Gyöngyi sportszociológus, Lénárt Ágota pszichológus és Köpf Károly, a Magyar Edzők Társasága titkára mellett a kétszeres olimpiai bajnok vízilabdázó, Gergely István, a Budapesti Honvéd jelenlegi elnöke, valamint Vajda Zsuzsanna, a budapesti Kölcsey Ferenc Gimnázium testnevelés-munkaközösségének vezető tanára is.