Társoldalunk:

A koronavírus miatt rengeteg sportesemény maradhat el

2020.03.09. 16:34

2019 decemberében Kínában azonosították az első koronavírusos beteget, majd a kór alig néhány hónap alatt lokális problémából globálissá nőtte ki magát. A járvány komoly gondokat okoz már a világgazdaságnak is, a sport területén pedig lassan példátlan mértékű törlések, halasztások, zárt kapus rendelkezések léptek és lépnek miatta életbe.

A koronavírus először Kínában ütötte fel a fejét még 2019 decemberében, és a tudósok a mai napig nem tudják biztosan, hogy honnan ered pontos nevén a COVID 19-es betegség. A lázzal, tüdőgyulladásos tünetekkel járó kór a betegekre és az idősökre hatványozottan veszélyes, az Egészségügyi Világszervezet legfrissebb adatai szerint a betegség halálozási aránya 3,4%. A vírust hordozók nagyjából 2,2 másik embert fertőznek meg, összehasonlításképpen ez az arány egy influenzánál 1,3.

Januárban jött az első törlés

A járvány még a tavalyi esztendő végén kezdődött, és nem kellett sokat várni, hogy a sporteseményekre is hatással legyen. A koronavírus kiindulási pontján, Közép-Kína legnépesebb városában, Vuhanban lett volna egy ökölvívó olimpiai kvalifikációs verseny, amelyet a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elhalasztott márciusra és egyúttal Jordániába helyezte át az eseményt. Hasonló okok miatt a vuhani női olimpiai kvalifikációs labdarúgó tornát a NOB előbb Kína keleti részébe, majd egészen Sydneybe költöztette az „Egészség mindenek előtt" jeligére.

A NOB után a Nemzetközi Tenisz Szövetség (ITF) is hasonló lépéseket tett, és a Fed Kupa ázsiai és óceániai megmérettetését Kínából Dubaiba vitte, a kezdési időpontot pedig márciusra változtatta. A január itt még nem ért véget, a Nemzetközi Kosárlabda Szövetség (FIBA) a februári női olimpiai kvalifikációs tornáját Kínából Szerbiába, azon belül Belgrádba tette át.

A 2020-as esztendő első hónapjában a legnagyobb bejelentés a fedettpályás atlétikai világbajnoksághoz kapcsolódott a koronavírus terjedése miatt. A nanjingi (Kína) versenyt egy teljes évvel halasztották el a szervezők.

Márton Anita több hónapos felkészülése ment a "kukába".Forrás: MTI/EPA/Diego Azubel

A kínai sportéletet is alaposan felforgatta a betegség, a helyi labdarúgó szövetség január utolsó előtti napján bejelentette, hogy a hazai bajnokság összes mérkőzését, az alsóbb osztályokba tartozókat is, határozatlan időre elhalasztják. Február 22-én kellett volna kezdődnie a kínai élvonalbeli pontvadászatnak, de még március első hétvégéjén sem rendeztek meccseket.

A rövidpályás gyorskorcsolya vb is törölve

Az év második hónapjában a fertőzés túllépett Ázsián és felbukkant Ausztráliában, Európában, Észak- majd Dél-Amerikában és Afrikában is. A világjárvány újabb korlátozó intézkedéseket hozott, és a vuhani vírus gócpont mellett pedig Dél-Koreában és Észak-Olaszországban regisztrálták a legtöbb új beteget.

A vírus terjedése miatt az asztalitenisz világbajnokságot, amelyet eredetileg március végén tartottak volna Dél-Koreában, júniusra halasztották. Hasonló okokból a szöuli márciusi rövidpályás gyorskorcsolya-világbajnokságot halasztás helyett teljesen törölték az idei versenynaptárból.

Az ázsiai labdarúgó Bajnokok Ligája sorozatban a három érintett kínai együttes mérkőzéseit áprilisra halasztották. Az AFC Kupa (éves torna az ázsiai országok között) keleti zónájába tartozó selejtezőket szintén az év negyedik hónapjára tették át a szervezők. Kína mellett a japán és a dél-koreai labdarúgó-bajnokságban is elhalasztották a bajnoki mérkőzéseket a vírus miatt.

Európán belül Észak-Olaszországban a legsúlyosabb a járványhelyzet, és világviszonylatban is itt regisztrálták a második legtöbb fertőzött beteget. A további terjedés megakadályozásával összhangban az olasz első osztályú labdarúgó-bajnokságban előbb február 23-án elmaradt az Inter–Sampdoria találkozó, majd a hónap utolsó hétvégéjén a tíz bajnoki párosításból mindössze négyet játszottak le. Az Inter Ludogorec elleni hazai Európa-liga összecsapását is zárt kapuk mögött rendezték, szurkolók nélkül.

A Ludogorec játékosai szájmaszkot viseltek az olaszországi Európa-liga találkozójukra menet.Forrás: AFP/Miguel Medina

Olaszország északi szomszédjánál, Svájcban is drasztikus intézkedéseket hoztak a sportban. Az első és másodosztályú labdarúgó-mérkőzéseket február utolsó hétvégéjén elhalasztották, a világ egyik legnagyobb símaratonját, amelyen átlagosan 14 000 résztvevő szerepel, törölték a márciusi programok közül. Február végén pedig az egész országra kiterjedő rendeletben tiltották be március 15-ig az összes olyan nyilvános rendezvényt, amelyen legalább 1 000 ember jelenne meg.

A labdarúgás tekintetében Európa többi országában is különböző korlátozásokat vezettek be a vírus miatt. A Bayern München hivatalos honlapján jelentette be, hogy a klub játékosai nem adhatnak autogramot a rajongóknak és a közös képek készítésére is lehetőleg nemet kell mondaniuk.

Angliában a Premier League-ben (PL) szereplő Newcastle United FC megtiltotta a labdarúgóinak, hogy kezet fogjanak egymással vagy másokkal. A Tottenham sajtótájékoztatójára pedig csak úgy mehettek be az újságírók, ha előtte kitöltötték a londoni klub által küldött kérdőívet és az eredmény alapján pozitív elbírálásban részesültek.

Magyarországon a Budapest Honvéd NB I-es labdarúgócsapatánál jelentettek be először koronavírussal kapcsolatos intézkedést. Az együttes vezetőedzője, Giuseppe Sannino és segítője, Alessandro Recenti kapcsolatba léphettek az olaszországi fertőzött régióban élőkkel, így óvatosságból nem ülhettek le a február 29-ei OTP Bank Liga mérkőzésen a kispadra, és egyelőre az együttest távolról irányítják. Szintén február végén jelentette be a Magyar Ökölvívó Szakszövetség, hogy tavaszról nyárra halasztja a 70. Bornemissza Nemzetközi Ökölvívó Emlékversenyt, amelyen hagyományosan nagy létszámban vesznek részt hazai és külföldi amatőr bokszolók.

Giuseppe Sannino egy ideig nem lehet a játékosai mellett a vírus miatt.Forrás: AFP/Carlo Hermann

A labdasportok mellett a technikai sportágakat is elérte a vírus. Az összes Formula E motorverseny tervet törölték a március 21-i, kínai helyszínre. A Formula-1-es sorozatban az eredetileg április 19-re kiírt kínai futamot kivették a programból, és úgy döntöttek, hogy ha jobb lesz a helyzet, keresnek másik dátumot a versenynek. Továbbá a későbbiekben az is kiderült, hogy az év második futama Bahreinben nézők nélkül megy majd le. A száguldó cirkuszhoz kapcsolódott a hír februárban, hogy a Ferrari gyárlátogatási tilalmat vezetett be minden olyan emberre, aki fertőzött területen él vagy ott járt.

Egyre több esemény kerül zárt kapuk mögé

Magyarországon is több korlátozó intézkedés látott napvilágot a sportban a koronavírus miatt. Európa mellett Észak-Amerikában és Afrikában is határozott lépéseket tettek a járvány terjedésének megakadályozására, a nyári tokiói olimpia megrendezése kapcsán pedig a NOB elnöke, Thomas Bach is megszólalt.

Március elején jött a hír, hogy zárt kapuk mögött rendezik meg a március 6. és 8. közötti budapesti WestEnd férfi és női párbajtőr Grand Prix-t a Ludovika Arénában, elővigyázatossági okokból. Március 3-án, kedden este az FTC-Telekom a Pro Reccót fogadta volna a férfi vízilabda Bajnokok Ligájában, de az olasz sztárcsapat nem tudta vállalni, hogy a rendkívül fertőzött olaszországi területről elutazzon Budapestre, így a mérkőzést törölték.

Az első futballmeccs, amely a járvány miatt maradt el Magyarországon a BLSZ I-ben szereplő SZAC Budapest találkozója volt a BVSC ellen a március 7-8-i hétvégén.

A nemzetközi labdarúgó porondon a betegség miatt továbbra is komoly döntéseket kellett hozni. Olaszországban elmaradtak a Napoli-Internazionale és a Juventus-AC Milan Olasz Kupa elődöntők visszavágói. Sőt, a fertőzés terjedésének megállítására március 4-én az olasz kormány úgy döntött, hogy április 3-ig, azaz 30 napon keresztül minden sporteseményt zárt kapuk mögött kell megrendezni, legyen az futball, rögbi vagy bármi más. Az Atalanta Valencia elleni vendégjátéka szintén zárt kapus lesz Spanyolországban a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének visszavágóján március 10-én.

A Juventus üres stadionban fogadta az Intert március 8-án a Serie A hétvégi rangadóján.Forrás: AFP/Vincenzo Pinto

Svájcban a labdarúgó szövetség minden első osztályú mérkőzést felfüggesztett március 23-ig elővigyázatossági okokból. Görögországban a kormány bejelentette, hogy március 22-ig az összes professzionális sportesemény zárt kapus lesz a járvány miatt. A Román Labdarúgó-szövetség pedig március 9-én közölte, hogy az összes bajnoki mérkőzés zárt kapus lesz az intézkedés visszavonásáig.

Bulgáriában március 9-től a soron következő két bajnoki fordulóban az összes futballmeccset zárt kapuk mögött rendezik. Ezzel kapcsolatban még nyitott kérdés, hogy a március 26-i, sorsdöntő Bulgária-Magyarország Eb-pótselejtező látogatható lesz-e. Erre a mérkőzésre a magyaroknak adott 2500 vendégjegy kevesebb, mint 40 perc alatt kelt el.

Németországban a betegség terjedése miatt március 8-án délután Jens Spahn, a német egészségügyi miniszter azt javasolta, hogy minden olyan rendezvényt, amely 1000 főnél több embert mozgat meg, töröljenek. A Bundesliga küzdelmek kapcsán elképzelhető, hogy a törlés helyett zárt kapus meccsek lesznek már a március 14-i bajnoki fordulóban.

Franciaországban a március 7-i PSG-Strasbourg első osztályú bajnokit elhalasztották a koronavírus miatt. Ezen felül a párizsi csapat március 11-i Bajnokok Ligája nyolcaddöntő visszavágó meccsét zárt kapuk mögött tartják a Borussia Dortmund ellen a francia fővárosban.

Angliában, a PL-ben megtiltották a játékosoknak, hogy a bajnoki mérkőzések előtt kezet fogjanak egymással, hogy a potenciális fertőzésveszélyt így előzzék meg. Ezt az intézkedést az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) kiterjesztette az összes versenysorozatára az intézkedés visszavonásáig.

A labdarúgás mellett a legnagyobb figyelmet a koronavírus kapcsán a nyári ötkarikás játékok megrendezhetősége kapta. Bár több tesztverseny is elmaradt vagy zárt ajtók mögött került lebonyolításra, személyesen a NOB elnöke, Thomas Bach jelentette be, hogy sem a tokiói olimpia törlése, sem annak elhalasztása nincs napirenden, és minden előkészület a legnagyobb rendben zajlik az eseményre. Emellett a házigazda Japán kiemelte, hogy adott esetben ebben a naptári évben egy későbbi, tehát nem júliusi kezdéssel is képesek lennének megrendezni az olimpiát.

Márciusra is jutott nagy bejelentés hagyományosan sok országot és érdeklődőt foglalkoztató sportesemény törlése kapcsán. A 2020-as elitcsoportos női jégkorong világbajnokság Kanadában, amelyre története során először kijutott a magyar válogatott, elmarad a koronavírus miatt, és csak 2021-ben tartják meg. Hasonló okból, a betegség miatt nem rendezik meg a szervezők a tenisz Grand Slam-tornák után az egyik legnagyobb versenyt, a kaliforniai megmérettetést Indian Wellsben.

Az észak-amerikai profi kosárlabdaliga (NBA) szervezői is arra készülnek, hogy akár zárt kapuk mögött játszanak a csapatok, illetve, hogy megtiltsák a szurkolókkal való fizikai érintkezést, autogram osztást. Szorosan ehhez kapcsolódik, hogy a koronavírus-járvány miatt elmarad az NBA által is támogatott afrikai kosárlabda-liga (BAL) első idénye.

LeBron James kijelentette, hogy ha zárt kapuk előtt kell pályára lépniük az NBA-ban, akkor ő nem fog közönség nélkül játszani.Forrás: AFP/2020 Getty Images/Maddie Meyer

Március első napjaiban a fentieken kívül több nemzetközi atlétika, rögbi, sí, golf, ritmikus gimnasztika verseny kapcsán hoztak halasztó, teljes eseményt törlő, vagy zárt kapus döntést a szervezők, első az egészség védelme mottó alatt.

Összegzés

Az emberi élet védelme minden vitán felül áll, ezért is került megannyi sportesemény törlésre, halasztották el, vagy vált zárt kapussá. Jelen körülmények között a sportvezetők és a döntéshozók elsősorban azért tesznek meg mindent, hogy az emberek a lehető legnagyobb biztonságban legyenek és a sportolói érdekek is a lehető legkisebb mértékben sérüljenek.