Átvette az olimpiai lángot a japán szervezőbizottság

Horizontal
An athlete lights the Olympic torch during the olympic flame handover ceremony for the 2020 Tokyo Summer Olympics, on March 19, 2020 in Athens. (Photo by ARIS MESSINIS / various sources / AFP)
Vágólapra másolva!
A tokiói nyári játékok szervezőbizottságának tagjai átvették az olimpiai lángot csütörtökön Athénban.

A koronavírus-járvány miatt nézők és delegációk részvétele nélkül megrendezett eseményen a szervezők képviseletében Imoto Naoko vette át a lángot, amely pénteken érkezik majd meg Japánba.

A lángot múlt csütörtökön a hagyományoknak megfelelően Olümpiában gyújtották meg, ezt követően került volna sor a hétnapos görögországi lángfutásra, amelyet a sok érdeklődő miatt már pénteken félbe kellett szakítani.

Az ötkarikás játékok jelképét azok a japán szervezők viszik el Távol-Keletre, akik már múlt héten megérkeztek Európába.

A láng Japánban a tervek szerint az olimpia július 24-i rajtjáig 121 napon át, 47 japán prefektúrán keresztül mintegy 20 ezer kilométert tesz meg. Ugyan a vírus hatására nem változtatták meg a lángfutás útvonalát, és nézők is jelen lehetnek az utcákon a jelkép elhaladásakor, a szakaszok elejére és végére tervezett ünnepségek elmaradnak.

A tokiói nyári olimpiát a tervek szerint július 24. és augusztus 9. között rendezik meg.