Társoldalunk:

A NOB elnöke szerint a nyári olimpia törlése nincs napirenden

2020.03.20. 08:30

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) első embere, Thomas Bach egyelőre hajthatatlannak tűnik a nyári, tokiói olimpia megrendezésével kapcsolatban. Az elnököt egyre több kritika éri a sportolók részéről, akik nem tudnak rendesen készülni az ötkarikás játékokra a koronavírus-járvány miatt.

„A világ fele nézi az olimpiát, ezért tartozunk nekik annyival, hogy nem vesszük napirendre az ötkarikás játékok törlésének a lehetőségét." – fogalmazott a NOB vezetője egy vele készült interjúban.

A 66 éves elnök nem mondott konkrét dátumot, ameddig meg kellene hozniuk a döntést arra vonatkozóan, hogy az olimpiát elhalasztják, vagy esetleg törlik. Ugyanakkor a válaszai alapján nyilvánvalónak tűnik, hogy a halasztásnak jóval nagyobb az esélye az ő elképzeléseiben, mint a törlésnek.

Thomas Bach arra a kérdésre, hogy mi van azokkal a sportolókkal, akik jelen helyzetben egyáltalán nem, vagy csak alig tudnak edzeni, az alábbi választ adta:

„Azt tanácsoltuk a sportolóknak, hogy vegyék fel a kapcsolatot a saját olimpiai bizottságukkal és a nemzeti szövetségükkel, hogy első kézből legyen információjuk arról, milyen lehetőségük van edzeni a korlátozó intézkedések közepette. Úgy láttuk, hogy több országban is vannak lehetőségek erre, és azt is, hogy a sportolók nagyon kreatívak abban, hogy áthidalják ezt a problémát és otthon készüljenek másfajta módokon. Ez egy egyedi, egészen kivételes helyzet, amely kivételes megoldásokat igényel."

A tokiói olimpia a tervek szerint az eredeti időpontban, július 24-én kezdődik és augusztus 9-ig tart majd.