A Magyar Paralimpiai Bizottság egyetért a tokiói olimpia elhalasztásával

ABE, Sindzó
Abe Sindzó japán miniszterelnök nyilatkozik a sajtó képviselőinek Tokióban 2020. március 24-én. Sindzó a Nemzetközi Olimpiai Bizottsággal való megbeszélést köövetően bejelentette, hogy a koronavírus-járvány miatt 2021-re halasztanák a 2020-as tokiói nyári olimpia megrendezését
Vágólapra másolva!
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) bejelentette, hogy a tokiói olimpiát a jövő évre halasztják, és legkésőbb 2021 nyarán kell megrendezni, ezzel az olimpiák modernkori történetében először elhalasztják a játékokat. A Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) egyetért a döntéssel.

A Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) helyesnek tartja és támogatja a tokiói nyári olimpiai és paralimpiai játékok elhalasztásáról szóló döntést.

A sport a világ legnagyobb mozgalma, legerősebb szövete, melynek a tisztességes, fair verseny a lényege.

Nem rendezhetőek meg a játékok úgy, hogy nem biztosítható a sportolók, sportvezetők, önkéntesek, szurkolók, bírók egészsége - írják a közleményben.

Nem rendezhetőek meg a játékok úgy, hogy nem biztosíthatóak a játékokra való kijutás (a kvalifikáció) azonos feltételei minden ország és minden sportoló számára. Márpedig a fentiek most nem teljesülnek.

Abe Sindzó japán miniszterelnök nyilatkozik a sajtó képviselőinek Tokióban 2020. március 24-én Forrás: MTI/EPA/Jiji Press/-

Az MPB az elkövetkező napokban részletesen tájékozódik a nemzetközi szervezeteknél a döntés következményeiről, maguk is felmérik azokat és részletesen tájékoztatni fogják a magyar sportolókat és sportszervezeteket.

Készen fogunk állni arra, hogy - akármikor is rendezik meg majd azokat - a tokiói paralimpiai játékokon a lehető legsikeresebben, a magyar sport fényes hagyományaihoz méltóan szerepeljenek sportolóink, akik most nyilván csalódottak, ám megértik, hogy az egészség mindennél fontosabb.

A magyar parasportolók mindent megtesznek azért, hogy példát mutassanak abban, hogy miképpen kell közösen, összefogva leküzdenünk a koronavírus-járványt.

Együtt sikerülni fog! - írja a közlemény.