Vágólapra másolva!
Egy fiatal francia rajongónak ki kellett törölnie a telefonjából a Lionel Messivel készített közös képet, amelyet a Mallorca-Barcelona zárt kapus spanyol labdarúgó-bajnoki mérkőzésen a pályán készített.

A szombat esti, mallorcai meccs 54. percében a zárt kapuk ellenére a pályára szaladt

egy argentin válogatott mezbe öltözött fiatalember, hogy lefotózza magát bálványával, Lionel Messivel.

A vendég Barcelona hatszoros aranylabdás támadója egy góllal és két gólpasszal járult hozzá a címvédő és éllovas 4-0-s sikeréhez.

A rajongónak törölnie kellett a zárt kapus meccsen Messivel készített fotóját Forrás: AFP/Jaime Reina

A hazai klub nem tudta megválaszolni, hogy a vírushelyzet miatt rendkívül szigorú biztonsági előírásokat és beléptetési rendszert hogyan sikerült megszegnie, illetve kijátszania a francia származású, de Mallorcán élő szurkolónak. A találkozóra mindössze 229 embernek volt belépési engedélye.

A rendezők elfogták és levezették a pályáról a drukkert, akit a stadionban a rendőrök azonnal kihallgattak. A Messi-rajongó később a spanyol újságok helyszíni tudósítóinak elmondta: már a kényszerpihenő alatt eltervezte, hogyan lóg be a stadionba. Hozzátette:

a találkozó 40. percének környékén barátaival érkezett a létesítményhez, amelybe a kétméteres kerítés átmászását követően tudott bejutni.

Közölte: a rendőrök felvették az adatait, és mielőtt elengedték volna,

kitöröltették a telefonjával készített Messi-képet.

A történtek után a spanyol liga vasárnapi közleményében hangsúlyozta: a "bűncselekménnyel" kapcsolatban megteszik a szükséges lépéseket.

Közölték: a szurkoló "engedély nélkül, az egészségügyi jogszabályokat, a liga által elvárt protokollt, valamint a biztonsági személyzet utasításait figyelmen kívül hagyva lépett a pályára". A liga ezen túl elítélte az olyan típusú magatartást, amely során valaki "veszélyezteti mások egészségét és a mérkőzés integritását".