Hihetetlen, mennyiért kelt el az olimpia jelképét ábrázoló első rajz

Olimpia, Tokió
Valószínűleg a sportolók rokonai sem utazhatnak el az olimpiára
Vágólapra másolva!
Száznyolcvanötezer euróért kelt el egy cannes-i árverésen az a rajz, amelyen a modernkori játékok atyja, Pierre de Coubertin először ábrázolta az olimpiai ötkarikát.

Alexandre Debussy, a Cannes Encheres igazgatója azt mondta, egy brazil gyűjtő vásárolta meg az emléktárgyat, amely adókkal együtt 234 950 euróba került neki.

Az öt kontinenst szimbolizáló öt színes, egymásba fonódó karika 21x27,5 centis fehér vásznon látható. Coubertin 1913 augusztusában alkotta meg, a kész művet végül az első világháborút követően az 1920-as, antwerpeni olimpia megnyitója előtt mutatták be.

A vasárnapi aukción a sportritkaságok sorában elkelt a négy évtizeddel ezelőtti moszkvai olimpia eredeti fáklyája is. Az alumíniumból készült, 56 és fél centi hosszú 1980-as ereklyét, amelynek kikiáltási ára 1500 euró volt, az inkognitóját megőrző licitáló 2500 euróért vihette el.