Vágólapra másolva!
Kubala László neve a mai napig etalon az FC Barcelonánál. Az egykori fantasztikus futballista tíz évet játszott a katalán klubban (1951-61), ahol 329 mérkőzésen 256-szor volt eredményes, négy bajnoki címig vezette az együttest.

A Barcelona története legjobb játékosának is megválasztott támadó először játékosmenedzserként 1962-63 között, majd visszavonulása után 1980-ban is irányította a csapatot. Kubala 2002-ben halt meg, és 2009 szeptembere óta egy róla mintázott szobor őrzi az emlékét a Camp Nou előtt.

Ezt a szobrot koszorúzta meg Orosz Pál, a Ferencvárosi Labdarúgó Zrt. vezérigazgatója, Hajnal Tamás sportmenedzser, illetve Berzeviczi Attila, az igazgatótanács elnöke is. Az FC Barcelona részéről a klub alelnöke volt jelen, mert Josep Maria Bartomeu elnök önkéntes karanténba vonult. A tiszteletadásra a 21.00-kor kezdődő mérkőzés előtt egy órával került sor.

Kubala László szobrának koszorúzása a Camp Nou előtt. Forrás: Török Attila (Nemzeti Sport)