Vágólapra másolva!
November 25-én, múlt hét szerdán 60 éves korában meghalt minden idők egyik legjobb futballistája, Diego Armando Maradona. Az argentin klasszis halálról azonban nem merték még értesíteni a korábbi edzőjét, a súlyos beteg Carlos Salvador Bilardót, ugyanis attól félnek, hogy a vb-győztes szakember nem élné túl a rossz hírt.

Az argentin válogatott az öt gólt szerző és öt gólpasszt adó Maradona vezérletével megnyerte az 1986-os mexikói világbajnokságot, a csapat edzője pedig a most 82 éves Carlos Salvador Bilardo volt.

A spanyol Marca információi szerint az argentin tréner a Hakim-Adams-szindróma nevű idegrendszeri betegséggel küzd, és állítólag nem is tud korábbi játékosa haláláról. Bilardo testvére, Jorge a spanyol lapnak elmondta, hogy a gyászhírt komoly hatással lehet a korábbi szövetségi kapitány egészségi állapotára, aki csak pár hete hagyhatta el a kórházat.

Carlos Bilardo és Diego Maradona Buenos Airesben még 2008-ban Forrás: AFP/Alejandro Pagni

Bilardo sokat nézi a televíziót, így a család tisztában van vele, hogy bármikor szembesülhet Maradona halálhírével, ezért óvintézkedésként kikötötték nála a hírcsatornákat, így az argentin mester főleg csak sorozatokat tud nézni.

Jorge Bilardo már találkozott az 1986-os aranyérmes csapat játékosával, Oscar Ruggerivel, akivel azt tervezik, hogy két-három játékossal összeállnak és megpróbálják együtt elmondani a szomorú hírt a vb-győztes edzőnek.