Vágólapra másolva!
25 éves lánya meggyilkolásával vádolják a korábbi nagyközépsúlyú világbajnoki kihívót, Kabari Szalemet.

A jelenleg 52 éves, kairói születésű ex-sportoló lányát tavaly találták holtan egy New York-i parkban, az esetet követően pedig Szalem elmenekült az országból, írja a hírében a Profiboksz.hu internetes szaklap.

Az egykori ökölvívó aktív pályafutását sem kerülte el a dráma, ugyanis miután 2009. szeptember 12-én a 10. menetben kiütötte Randie Carvert, a mindössze 24 éves amerikai bokszoló – 2 nappal az ütközetet követően – belehalt a ringben szerzett sérüléseibe.

Az 1991-ben Afrika-bajnok, 1992-ben és 1996-ban olimpikon Szalemet – aki bokszolt azon a 2004-es dortmundi Universum-gálán, ahol Erdei Zsolt legyőzte az argentin Hugo Garayt – a múlt héten az egyiptomi rendőrség kiadta az Egyesült Államoknak.