Vágólapra másolva!
Egészen hihetetlen jelenet játszódott le a guatemalai harmadosztályban, amikor az egy játékos olyan szimulálást mutatatott be, amelyhez talán még hasonlót sem láthattunk soha.

Nem gyakran kerül be a guatemalai harmadosztály a világ híreibe, ám most ez is megtörtént, ehhez pedig csak mindenidők legszánalmasabb szimulálása kellett. A mérkőzésen valamilyen

tárgyat dobtak a pályára, amikor az egyik focista felvette azt, nem sokkal később pedig megpróbálta eljátszani, hogy őt eltalálták.

Íme, a szürreális jelenet: