Vágólapra másolva!
Aki eddig azt hitte, hogy a sakk-boksznál őrültebb sportkombót nem fog találni, az most egyszerre lesz nagyon szomorú és nagyon boldog, amikor megismerkedik a rugball nevű sporttal.

Hangozzék ez bármilyen őrülten is, de a rugball (más forrásokban regball) a kötöttfogású birkózás és a kosárlabda nászából született meg, természetesen Oroszországban, és nem meglepő módon az egykori szovjet tagköztársaságokban vált népszerűvé, ahol mindkét sportágnak komoly hagyományai vannak. Hogy kell a rugballt elképzelni? Így:

Egyes források szerint a sportágnak 2015 óta már saját szövetsége is van Oroszországban, és bármilyen meglepő, de szabályok is vannak a pályán. Így tilos lábra, illetve hátulról támadni, ahogy az ellenfelet provokálni is, valamint az indokolatlan keménykedést is ötperces kiállítással büntethetik a játékvezetők. A cél pedig egyszerű: több pontot kell szerezni, mint a rivális csapat.

A sportágnak már világhírű arca is van: a veretlen – most éppen visszavonult, de ez bármikor változhat – ketrecharcos szupersztár, Habib Nurmagomedov is szívesen iktatja be felkészülésébe a rugballt.