Végleg felmentette a bíróság a barátnője bántalmazásával vádolt korábbi MU-legendát

fbl trial Horizontal
Wales manager and former Manchester United star Ryan Giggs leaves Manchester crown court after appearing on assault charges in Manchester, northwest England on May 28, 2021. (Photo by Oli SCARFF / AFP)
Vágólapra másolva!
A manchesteri legfelsőbb bíróság felmentette a barátnője bántalmazásával vádolt Ryan Giggset, a walesi futballválogatott szövetségi kapitányát.

A 47 éves szakembert 2020 novemberében vádolta meg élettársa, Kate Greville, valamint annak húga, Emma Greville azzal, hogy tettlegességbe torkolló veszekedés során mindkettőjüket bántalmazta, valamint, hogy előbbit meztelenül kizárta volna a közös hotelszobájukból.

Ugyancsak a vádpontok között szerepelt, hogy Giggs megfenyegette Kate Greville-t, hogy a barátainak és a munkatársainak kiteregeti a nő szexuális életének részleteit. A vitára, majd az azt követő veszekedésre pedig a tárgyaláson elhangzottak szerint azután került sor, hogy Kate Greville kérdőre vonta a korábbi futballistát annak állítólagos nőügyei miatt.

Ryan Giggs (elől) szabadon távozhatott a bíróságról Forrás: AFP/Oli Scarff

Az egész karrierjét, mintegy 24 évet a Manchester Unitedben töltő walesi futball-legenda végig tagadta az ellene felhozott vádakat, és most a bíróság sem látta bizonyítottnak azokat, így minden pontban felmentették ezúttal már másodfokon is, így lezárult az ügy.

Giggsnek az eset napvilágra kerülése után a posztjáról ugyan nem kellett lemondania, de el kellett hagynia a walesi válogatottat, amelyikkel így nem lehetett a részben budapesti rendezésű június-júliusi Európa-bajnokságon, ahol az előző, 2016-os tornán az elődöntőbe jutó csapat, ezúttal a nyolcaddöntőben búcsúzott miután 4-0-ra kikapott Dániától.