Vágólapra másolva!
Szobrot emeltek Diego Armando Maradona tiszteletére Buenos Aires fő légikikötőjében, az Ezeiza Nemzetközi Repülőtéren.

A futballtörténelem legnagyobbjai közé tartozó játékost az A terminál első emeletén életnagyságú alkotás örökíti meg, amelyet 3D-s technikával nyomtattak, és azt a fiatal Maradonát ábrázolja, aki a 10-es számot viselve az első helyig vezette az argentin nemzeti együttest az 1986-os mexikói világbajnokságon.

Maradona fénykorában Forrás: Twitter

Az argentin sajtó beszámolója szerint az ország repülőtereit üzemeltető cég tulajdonosa a szoborállítással Maradona kívánságának tett eleget, aki sok évvel ezelőtt azt mondta neki, szeretné, ha egyszer az Ezeiza repülőtéren állna az emlékműve.

"Ez a szobor hála és tisztelgés egy hatalmas futballista előtt, aki végtelen örömet szerzett az argentinoknak és a futball szerelmeseinek a bolygó minden táján"

- idézte Martín Eurnekiant, az Aeropuertos Argentina 2000 elnökét az Olé című újság.

Maradona 2020. november 25-én hunyt el, 60 évesen. Az ok akut szívelégtelenség volt, amely tüdőödémához vezetett. Pályafutása során odahaza az Argentinos Juniorsban, a Boca Juniorsban és a Newells Old Boysban, Spanyolországban a Barcelona és a Sevilla, Olaszországban pedig a Napoli csapatában játszott. Összesen 589 hivatalos mérkőzésén 310 gólt szerzett, a válogatottban 91 alkalommal szerepelt, és 34-szer volt eredményes.