Társoldalunk:

A magyar focikapus sorozathősről nevezte el a kislányát

2021.12.30. 08:07

A pályán és a azon kívül is örömteli heteket tudhat maga mögött az NB I-ben kilencedik helyen álló Debrecen volt válogatott kerettag kapusa, Gróf Dávid, aki sorozathősről nevezte el a kislányát.

A korábban a Bp. Honvéddal és a Ferencvárossal is bajnoki címet szerzett focista októberben került vissza újra a Loki kapujába, bravúrokkal segítette a bennmaradásért küzdő együttest, boldogsága pedig november végén, kislánya, Tia megszületésével lett teljes.

A debreceni játékos és felesége, Klaudia több mint hat és fél éve vannak együtt, s régóta készültek rá, hogy szülők legyenek. Kislányuk nevét is már évekkel ezelőtt „megtalálták".

"Anno néztük a Zöld íjász című sorozatot, a Thea nevű karakter neve pedig nagyon megtetszett mindkettőnknek. Úgyhogy a lánynevünk gyakorlatilag évekkel ezelőtt megvolt, közben pedig reménykedtünk, hogy hamarosan össze is jön a baba. A fiúnevekkel bajban lettünk volna, úgyhogy mondhatnám, szerencsénk volt – mesélte mosolyogva a Blikknek a 32 esztendős kapus.

Gróf élvezi az apaságot, kislányuk bearanyozza a mindennapjaikat.

"Persze, bennem volt, hogy valószínűleg nagyon megváltozik majd az életem, de most látom igazán, hogy apának lenni tényleg a legjobb a világon, szavakkal leírhatatlan – mondta a labdarúgó, aki a pici körüli teendőkből is aktívan kiveszi a részét. – Jól beosztottuk a párommal, ki mikor foglalkozik a gyerekkel, amikor hazajövök edzésről, délutánonként általában én ügyelek rá. Tia egyébként keveset sír, sokat alszik és eszik, tényleg szerencsénk van vele."

A kapus úgy érzi, az elmúlt másfél évben a családjával otthonra lelt Debrecenben, azt követően, hogy négy év után elhagyta a fővárost, ahol pályafutása legnagyobb sikereit elérte.

"Tizenhat voltam, amikor külföldre kerültem. A légiós évek után hozzá voltam szokva a költözködéshez, a feleségem kevésbé, vele egyébként Budapesten találkoztunk. Most már teljesen otthon érezzük magunkat Debrecenben, itt minden adott, hogy boldogok legyünk és a futballra koncentrálhassak" – fogalmazott.