Vágólapra másolva!
A Tottenhamtől az Evertonhoz szerződött az átigazolási időszak utolsó napján Dele Alli 37-szeres angol válogatott labdarúgó. A 25 éves játékos meg is adta a módját az első liverpooli edzésének, ugyanis 300 ezer font (127 millió forint) értékű luxus Rolls-Royce-szal érkezett meg.

Dele Alli mindössze öt gólt szerzett az elmúlt másfél szezonban, ennek ellenére azért megélhetési gondokkal nem küzd. Az angol válogatott játékos nem is aprózta el, és Rolls-Royce-szal érkezett meg az első edzésére az Evertonnál.

Dele Alli Rolls-Royce Cullinannal érkezett meg az Everton edzésére Forrás: SPLASH NEWS

A 25 éves Alli az Everton közlése szerint két és fél évre írt alá, a megállapodás pénzügyi részleteiről viszont nem számoltak be a klubok. Brit médiaértesülések szerint a középpályás ingyen igazolt át, ám amint legalább 20 mérkőzésen pályára lép, az Evertonnak 10 millió fontot kell fizetnie érte.