Vágólapra másolva!
Verekedésbe keveredett a magyar válogatott korábbi csapatkapitánya, Szalai Ádám - írta a Blikk. 

Egy férfi azt állítja, hogy a példaképének tartott labdarúgó, Szalai Ádám néhány napja megrúgta őt. Az eset december 29-én történt. A sztárfocista a Blikknek azt mondta, csak a testvérét védte meg, akit részeg fiatalok inzultáltak. A rendőrség nyomoz az ügyben.

Szalai Ádám utóbb így idézte fel a történteket: "Valójában az öcsémmel voltam egy találkozón, majd az elköszönésünk után azt láttam, hogy négy, nagyon részeg fiatal körbeveszi a testvéremet, az egyikük pedig olyasmit üvöltött az arcába, ami itt idézhetetlen lenne, de támadásra utalt. Jó néhány méternyi távolságból is úgy értékeltem, hogy meg akarják verni a testvéremet. Ezt természetesen nem hagyhattam, visszarohantam, majd egy rúgással eltávolítottam a testvéremtől az üvöltöző embert."

Szalai Ádám Forrás: AFP/John Macdougall

A megrúgott fiatal férfi nem tagadta, hogy aznap este többet ittak a kelleténél, ugyanakkor feljelentést tett a rendőrségen. Az ügyben ismeretlen tettes ellen rendeltek el nyomozást garázdaság gyanúja miatt.