Nem mindennapi történetet mesélt el a Berlinale 2023 rendezvényen a börtönviselt korábbi teniszklasszis, Boris Becker. Az adócsalás és sikkasztás miatt elítélt német sportoló ugyanis zokogott tavaly a börtönben, ám nem a körülmények miatt, hanem teljesen más okból.
Boris Becker csak a börtönből láthatta egyik kedvenc teniszezője, tanítványa nagy sikerét, amint Novak Djokovics megnyerte a wimbledoni füves pályás tenisz-világbajnokságot. A korábbi teniszező nem is bírt az érzelmeivel, zokogott a börtönben.

A berlini filmfesztiválon azt mondta a sajtónak Becker, hogy családtagjának tekinti Djokovicot, így nagyon örül a sikereinek. A német legenda 2016-ig volt a szerb klasszis edzője. Becker azt is elárulta, hogy az angliai börtönben töltött ideje alatt Djokovic a nélkülöző családtagjait támogatta.

A Bors beszámolója szerint ez a történet is bekerült abba a „Bumm! Bumm! A világ Boris Becker ellen" című, az egykori német teniszező életéről szóló kétrészes dokumentumfilmbe, amit az Oscar-díjas Alex Gibney rendezett.
"Nagyszerű érzés szabadnak és békében lenni önmagammal" - mondta Becker, aki hozzátette, mindannyiunknak javítani kell a személyiségünket. Örülök, hogy hat hónap után elhagyhattam a börtönt, azóta más felfogással látom a világot."
Majd arról is beszélt, hogy a a teniszpályán az elméje menti meg a játékost, ez segített neki a nehéz pillanatokban is. "Félsz, tiszteled az ellenfelet, de ez más helyzet volt, hiszen nem tudod, milyen az élet a börtönben."