Halálra késeltek egy Arsenal-szurkolót a Manchester United elleni rangadó után

2023.09.06. 13:09

A Premier League 4. fordulójában az Arsenal hazai pályán 3-1-re nyert a Manchester United ellen. Percekkel az angol focirangadó után a londoniak egyik szurkolóját halálra késelték egy dulakodást követően.

A tragikus eset nem Londonban történt, hanem 10 ezer kilométerrel odébb, Ugandában, ahol két szurkoló brutálisan egymásnak esett. A drukkerek között a dulakodás azt követően robbant ki, miután Alejandro Garnacho kései gólját les miatt nem adta meg a videóbíró.

A helyi rendőrség egyik szóvivőjének beszámolója szerint percekkel a mérkőzés után a két szurkoló bement egy bárba, ahonnét kidobták őket, mert hangosan és agresszíven veszekedtek egymással. Ezt követően a gyanúsított az áldozat után futott, akit egy éles tárggyal mellkason szúrt. Az Arsenal-drukkert már nem tudták megmenteni, rengeteg vért veszített és belehalt a sérüléseibe.

A nyomozók a halálos támadás helyszínén egy éles botot találtak, amelynek az egyik vége vérfoltokkal volt tele. A rendőrség továbbra is keresi a 22 év körüli elkövetőt, akit egyelőre még nem tudtak elfogni és letartóztatni.

Forrás

Ajánlataink