Vágólapra másolva!
Talmácsi Gábor a hetedik helyről indulva hetedikként ért célba a Moto2 vasárnapi futamán, Mugellóban. A győzelmet a magyar versenyző csapattársa, Andrea Iannone szerezte meg.

Talmácsi Gábor a hetedik helyről rajtolva hetedik lett az Olasz Nagydíjon. A magyar versenyző jól rajtolt, feljött a harmadik, majd a második helyre, a verseny előrehaladtával azonban visszacsúszott, s a nagy fölénnyel győztes olasz Andrea Iannonét üldöző ötfős boly mögött ért célba az új kategória idei negyedik versenyén.

Talmácsi az eredményéért kilenc pontot kapott, s összesítésben a nyolcadik helyen áll 34 ponttal.

A Moto2-ben, a vb új kategóriájában a résztvevők 600 köbcentis versenygépeken köröznek. Ezeket egyformán négyütemű Honda motorokkal szerelték fel, és Dunlop abroncsokkal látták el.

"Jobbra számítottam, ennyit tudtunk a mai napon. Körről körre nehézségeim akadtak a motorral, nem tudtam tartani az előttem haladókkal a ritmust. Gratulálok a csapattársamnak Andrea Iannone-nak, az egész hétvégén remek teljesítmény nyújtott, és nagy győzelmet aratott. A motor bizonyította, hogy lehet vele nyerni, a következő versenyre mi is megtaláljuk a nyerő beállításokat" - értékelt Talmácsi.

A 125 kcm-es géposztályban első világbajnoki futamgyőzelmét aratva a spanyol Marc Marquez bizonyult a leggyorsabbnak, a MotoGP-ben Daniel Pedrosa nyert, s ezzel már második a pontversenyben.

Moto2:
1. Andrea Iannone (olasz) 41:05.374 perc
2. Sergio Gadea (spanyol) 41:08.138
3. Simone Corsi (olasz) 41:08.173
...
7. TALMÁCSI GÁBOR 41:12.583

A vb állása:
1. Toni Elias (spanyol) 74 pont
2. Tomizava Soja (japán) 55
3. Corsi 51
...
8. TALMÁCSI 34