Vágólapra másolva!
A skót autóversenyző, Allan McNish ma már csak 90 kilométer per órás sebességgel poroszkál a közutakon. A Le Mans-i 24 órás klasszikus verseny háromszoros győztese, a Forma-1-ben is megfordult pilóta szerint sietni sehova nem érdemes. Azt viszont szeretné megélni, hogy egyszer úgy mehet ki a kocsijával a repülőtérre, hogy a járművet nem ember, hanem automata vezeti. McNish a 2011-es Le Mans-i szörnyű balesetét is túlélte, egyik példaképe a brazil F-1-es pilóta, Ayrton Senna volt. Allan McNish monacói otthonában adott exkluzív interjút az Origónak.

Tudom, hogy van egy közös vonásunk, ön is szereti a focit. Igaz, hogy profi futballistának is készült?
Jaj, ne! - vágta rá nevetve. - Valóban focista akartam lenni, a suliban játszottam, mint minden srác, de be kell vallanom, az nem futball volt, inkább csak futás. Balszélsőként léptem a pályára, tény, hogy nagyon gyors voltam, de nem a tehetségem miatt kerültem be a csapatba, inkább csak azért, mert hiányzott a tizenegyedik ember. Ami viszont érdekes, hogy mindkét lábammal rúgtam a bőrt, pont, mint a fiam, csak ő sokkal ügyesebb nálam.

Pályaív

A skót autóversenyzőt nyugodtan hívhatjuk a hosszútávú autóversenyek királyának, hiszen háromszor (1998-ban, 2008-ban és 2013-ban) nyerte meg a Le Mans-i 24 órás klasszikust, és szintén háromszor volt az amerikai Le Mans-széria bajnoka. Több formaautós sorozatban is megfordult: 1988-ban megnyerte a Formula Vauxhall Lotus nevű sorozatot, 1989-ben második lett a brit Formula-3-as bajnokságban, a nemzetközi Formula-3000-ben pedig 1995-ig versenyzett. Tesztpilótaként a Forma-1-be is belekóstolt: a Benetton istállót segítette több szezonon át. A Le Mans-i 24 óráson először 1997-ben állt rajthoz, abban az évben az FIA GT-sorozat több versenyén is elindult. '99-ben és 2000-ben az amerikai Le Mans-szériában versenyzett. 2001-ben újra visszatért a Forma-1-hez, a Toyota tesztpilótája, 2002-ben versenyzője is lett. A kategóriában elért legjobb eredménye egy hetedik hely volt. 2003-ban a Renault szerződtette tesztpilótaként, azután visszatért a hosszútávú versenyzéshez: 2004-ben megnyerte a sebringi 12 órás futamot, a Le Mans-i 24 óráson ötödik lett, és másodikként ért célba a Le Mans Endurance-on. Szerencsét próbált a túraautózásban is: 2005-ben a DTM futamain szerepelt, különösebb eredmény nélkül. 2006-ban újabb amerikai La Mans-szériagyőzelmet zsebelt be, majd a sebringi 12 óráson is első lett, 2007-ben újra megnyerték a sorozatot. 2008-ban újra győzni tudott Le Mans-ban, 10 évvel első franciaországi sikere után, majd 2013-ban megismételte a győzelmet. Ezután, 43 évesen bejelentette visszavonulását.

Ezek szerint most ő is focizik. Szeretné, ha a nyomdokaiba lépne, és autóversenyző lenne belőle?
Együtt nőttem fel a háromszoros Forma-1-es világbajnok Jackie Stewart, az ötszörös Le Mans-győztes Derek Bell és a kétszeres Forma-1-es világbajnok Graham Hill fiaival. Az a nyomás, amit a srácoknak a sajtótól el kellett viselniük, borzasztó volt. Főleg akkor, ha hibáztak.

Az állandó hasonlítgatás, hogy vagy-e olyan jó, mint az apád, szinte elviselhetetlenné tette az életüket.

Minden lépésüket nyomon követte a média, tényleg nagyon nehéz lehetett nekik.

A skót Allan McNish háromszor nyerte meg a Le Mans-i 24 órás autóversenyt Forrás: AFP/Jean-Francois Monier

Én szenvedélyből, élvezetből kezdtem versenyezni, mert imádtam a sportot, ez volt az alapja mindennek.

A sportra, és főleg a versenyszintű sportra, ez még inkább vonatkozik. Százszázalékosan elhivatottnak kell lenni, különben üzlet lesz belőle, és nem hobbi. Ha viszont hobbi tud maradni, akkor mindig örömforrásként tekintesz rá – még a rosszabb napjaidon is. Bármilyen sportba kezdenek a gyermekeim, támogatni fogom őket. Még akkor is, ha a nyomdokaimba akarnak lépni. Bár tudniuk kell, hogy egy autóversenyző élete nem egyszerű, főleg a mai világban nem.

Sokkal könnyebb dolgunk volt harminc évvel ezelőtt.

Akkor még nem a pénzről szólt minden.

Fiatal korában ki volt az ön példaképe?
Az olasz motorversenyző, Giacomo Agostini. Apám is, de abban a korszakban mindenki Agostinire akart hasonlítani. Ne feledje, hogy egy nagyon sármos, jól öltözött, tizenötszörös világbajnok olaszról beszélünk. Ő volt a kor Valentino Rossija.

A tizenötszörös világbajnok Giacomo Agostini Allan McNish egyik példaképe volt Forrás: AFP/-

Körülbelül tizenöt éve összefutottam vele egy rendezvényen, beszélgettünk egy kicsit. Amikor elmeséltem ezt édesanyámnak, alig kapott levegőt. Mert Agostini mindent elért, amit egy versenyző elérhet.

Nemcsak a leggyorsabb volt, de egy igazi playboynak, hősnek számított.

Felnőtt fejjel Aytron Sennát csodáltam a leginkább, bár Alain Prost hideg, gyakorlatias technikáját is szerettem. Mégis, Senna ösztönös stílusa utánozhatatlan volt.

Az ön családja kiállt az elképzelései mellett?
Igen. Édesapám a motokrossz szerelmese volt, gyerekként én is kaptam egy kis krosszmotort. Aztán a városunkban élő David Leslie vett a szárnyai alá, így hálálta meg, hogy apám a karrierje kezdetén segítette őt. Ez a két ember nagyban befolyásolta az egész pályafutásomat, apám mindig mindenben mellettem állt, David pedig szakmai tudásával segített és egyben inspirált is.

Ennyi év után nincsenek kételyei? Biztos, hogy a legjobb utat választotta magának?
Igen, biztosan. Bár szerintem ugyanilyen boldog lehettem volna akkor is, ha másfelé vet a sors. Mivel az egész családom farmerként dolgozott, valószínűleg én is a földművelés mellett kötöttem volna ki Skóciában. Gyerekként sok nyarat töltöttem az unokatestvérem farmján.

Szóval, el tudtam volna magam képzelni farmerként is.

A skót Allan Mc Nish (a képen balra) Monacóban nyilatkozott az Origónak Forrás: Fördős Nóra

Szerencsére megtaláltam azt a tevékenységet, amiben jó vagyok, amit imádtam, és ami annyi lehetőséget adott az élet minden területén. Legyen az utazás, üzlet vagy érdekes emberekkel való találkozások.

És minden reggel úgy kelhettem fel, hogy igen, ezt akarom csinálni.

Olyan munkám volt, ami a hobbim, de fizetést kaptam érte, méghozzá meglehetősen hosszú ideig. Tudom, mázlista vagyok.

Annyi különböző autót vezetett életében. Volt kedvence?
Bármilyen viccesen hangzik is, az igazi élményt a gokart jelentette. Ott van a legnagyobb beleszólása a versenyzőnek az eredménybe. Csak te vagy a pályán, és a gokartod, semmi más. Az egyik legemlékezetesebb győzelmemet is ide sorolom, nemcsak azért, mert ez volt az első, hanem azért is, mert akkor tanultam meg nyerni. 1982-ben Morecambe-ban történt a dolog. Ez a győzelem önbizalmat adott, és irányt mutatott, azóta is őrzöm azt az apró kis serleget, amit ott kaptam.

Akkoriban az volt a világ leggyorsabb autója. Tizenkilenc éves voltam, a mai motorsportban ez a kor már nem tűnik fiatalnak, de akkor nagyon is annak számított. Olyan volt, mintha egy rakétába ültettek volna, ráadásul a garázsban álló másik gép – a korszak hőséé - Ayrton Sennáé volt.

Ezt a Forma-1-es autót is vezette Allan McNish. A képen lévő kocsiban Ayrton Senna ül Forrás: AFP/-

Azt hiszem, a kocsiknak saját személyiségük van. Beszélnek hozzád a kanyarokban, saját karakterrel rendelkeznek, és minden egyes modellt külön-külön meg kell értenünk.

Tudni kell, mit szeretnek, és mit nem, pont olyanok, mint egy barátnő.

Az is előfordulhat, hogy az első randevúnál nem jutunk messzebbre, de néha minden összejön. Életem legnagyobb szerelme egy Audi R10 TDI volt. Imádtam benne a tiszta erőt, a nyomatékát. Ha félénk lennék, darabokra szedett volna ez a gép, de így is minden körért, minden kanyarért meg kellett küzdenem.

Az Audi R10 TDI, amelybe Allan McNish azonnal beleszeretett Forrás: Getty Images/AFP/2008 Getty Images/Streeter Lecka

Ez volt az első dízel Audi, amit a pályafutásom alatt vezethettem. Kiválóan gyorsuló autó volt, minden egyes vele töltött perc csodálatos emlék.

Szinte mindenkinek van egy álomautója. Egy annyira sokat látott versenyző, mint ön, álmodik még valamit a garázsába?
Hogyne, két álomautóm is van. A nyolcvanas évekből a BMW M1 - ebből összesen 450 darabot gyártottak. Ez volt az első igazi sportjárgány, amit láttam. Szerelem volt ez első látásra. Három-négy évvel ezelőtt próbáltam venni egyet, de mára az árak teljesen elszálltak.

A BMW M1-es szériából összesen 450 darabot gyártottak Forrás: AFP/2013 Getty Images/Donald Bowers

A másik pedig a Porsche Carrera GT, hiszen ennek az autónak a szívét, azaz a motorját és a váltóját, eredetileg a Le Mans-i 24 órás versenyre tervezték. A fejlesztés egész menetét részleteiben ismerem, tehát olyan, mintha életem egy része lenne ebben az autóban.

Tehát a két kedvence a gyors kategóriába sorolható autó. Viszont azt tapasztaltam, hogy kifejezetten nyugodtan, lassan vezet a közutakon. Biztonsági okokból tesz így, vagy ennyire megfontolt?
Na, most jól kibeszélt. Az energiámat a versenypályán szeretem levezetni. Ha nem kell sietnem, minek nyomjam a gázt? Mivel egy futam alatt tényleg azt csináltam, amit akartam, nem volt szükségem arra, hogy a közutakon is bizonyítsak. Kinek? Minek? Különben is, ahogy öregszünk, egyre lassabbak leszünk, mit számít, ha öt perccel korábban érek ki a reptérre? – tette hozzá nevetve. – Egy másik szempont a biztonság. Bizonyított tény, hogy sokkal több ember hal meg a közúton, mint a versenypályán.

Látom, hogy furcsán néz rám. Az okostelefonokra gondoltam. 120 kilométer/órás sebességnél üzeneteket, e-maileket írva nem lehet koncentrálni, a gondolataink máshol vannak.

Ezért próbálják a világon mindenhol a legnagyobb rizikófaktort, vagyis az embert kivonni az autóvezetésből.

Míg egy versenyen mindig lesz pilóta, az utakon könnyen el tudom képzelni a sofőrök nélküli világot. A Bobby névre keresztelt Audi RS7 a 4500 m magasságú coloradói hegyekbe ment fel sofőr nélkül. Tehát a technológia már készen áll, én pedig alig várom, hogy úgy menjek a reptérre, hogy a saját kocsim hátsó ülésére ülök be.

Ezek szerint már nem is szeret vezetni?
Van már olyan momentum, amikor nem. Ha versenyzel, az agyad gyorsabban pörög, mint ahogy a kocsi halad. Ha a Le Mans-i versenyt vesszük alapul, ott 240 km/h az átlagsebesség.

Ezek után kilencvennel megyek haza, miközben fejben még mindig 240-nel száguldok.

Olyan ez, mintha aludnék. Nem csodálatos, hogy az agyunk ennyi különböző információt tud kezelni? A szemem, a kezem, a lábam, minden máshogy működik, csak mert a sebesség megváltozik.

Allan McNish a 2011-es Le Mans-i 24 órás versenyen Forrás: AFP/Jean-Francois Monier

Normálisan vezetni elég passzív, néha unalmas is.

A kezdeti hobbiból a legvégére munka lett. Minden munkahelyen van egy elérendő cél, a versenyzők számára ez a kitűzött győzelmeket jelenti. Az összes mentális, érzelmi, vagy fizikális energiádat abba fekteted, hogy megnyerj egy bajnokságot. Ha ez nem sikerül, akkor egy év munkája veszett kárba.

Ezért vonult vissza?
Többek között ezért, de az idő is eljárt felettem. A szemem és a többi érzékszervem sem úgy dolgozta fel a kapott információkat, mint húsz éve.

Az utolsó előtti évben lecsúsztunk a dobogó legfelső fokáról, de amikor Kínában megnyertük a világbajnokságot, teljesült a pályafutásom végső célkitűzése is.

Tehát mindent megnyertem, amit akartam.

Iszonyatos energiát fektettem ebbe az időszakba, így lett ez a legsikeresebb évem. Utána viszont elgondolkoztam a hogyan tovább kérdésen.

Allan Mc Nish az Audi R18 TDI versenyautójában Le Mans-ban Forrás: AFP/Jean-Francois Monier

Van-e még erőm, és akarok-e egyáltalán újra ennyi munkát befektetni egy újabb esetleges győzelembe? Végül úgy döntöttem, abbahagyom.

Nekem mindez eszembe nem jutott volna.

Végül is érthető. Főleg azok után, hogy élőben kellett végignéznie a 2011-es, Le Mans-ban történt balesetét.

Ez a huszonnégy órás verseny - ahol ötvenhat másik kocsival együtt állsz rajthoz - tizenhét Forma–1-es futamnak felel meg.

Ha tízszer indulsz rajta, akkor már százhetvennél jársz.

Természetes dolog, hogy egy ilyen balesetnek az esélye sokkal nagyobb, mintha egyszer, vagy egyszer sem állnál rajthoz Le Mans-ban.

Igen, kockáztatunk, tudjuk, hogy bármi megtörténhet. Ezt el kell fogadni, ha nem, jobb, ha otthon maradunk, és a tévét nézzük.

A hírhedt Le Mans-i verseny

A Le Mans-i 24 órás a világ egyik legrégebbi és legnagyobb presztízsű hosszú távú autóversenye. 1923 óta tartják meg minden évben, általában június elején, a franciaországi Le Mans közelében fekvő sarthe-i versenypályán, amelynek teljes hossza 13 629 méter. A versenyen közel 60 csapat indulhat, minden csapatnak három pilótát kell neveznie, és egy versenyző sem vezethet négy óránál többet egyhuzamban. A csapatok kétüléses autókat indíthatnak, de a vezetőn kívül nem lehet más a járműben. Négy kategóriában hirdetnek győztest: LMP 1 és LMP 2 - ezek a Le Mans-prototípusok, valamint az utcai autókból átalakított versenyautók között GT1 és GT2-es kategóriában.

Biztos, hogy nem fogja meggondolni magát? Nem jöhet el az a nap, amikor úgy ébred fel, hogy újra versenyezni akar?
Nincs is már meg a versenyzői licencem, hiszen három éve abbahagytam. Azóta csak háromszor ültem versenyautó volánja mögé. Egy tévéműsor kedvéért Alain Prost 1983-as Renault-ját vezettem.

Jim Clark Forma-1-es autóját is vezette Allan Mc Nish Forrás: Origo

Majd a történelem egyik legtehetségesebb pilótájának, Jim Clarknak a Forma-1-es világbajnoki autójával tettem meg egy kört Clarck skóciai szülővárosában, Kilmanyban, megemlékezve a nagyszerű pilóta ötvenedik győzelmi évfordulójáról az Indy 500-ban. Utoljára, majdnem két éve egy nürburgringi 24 órás futamgyőztes Audi R8-ast próbáltam ki.

Mennyire volt nehéz a beilleszkedés a civil életbe? Manapság szakértőként gyakran hallani önt a televízióban.
Ez egy olyan lehetőség volt, amely a sportpályafutás után azonnal megtalált. Elkezdtem dolgozni a BBC-nek mint Forma-1-es kommentátor, viszont a sok utazás miatt ebben az évben például csak nyolc európai versenyen ülök be a kommentátorállásba. Időm nagy részében, az Audi Motorsport csapatát koordinálom.

A brit Harry Tincknellt is menedzseli Allan McNish Forrás: NurPhoto/DPI/NurPhoto/Dpi

Az Audi Formula E-ben és a DTM versenyeken való szereplését felügyelem, de ide tartozik még a ralikrosszbajnokságban való fellépés is. A Ducatit a MotoGP-ben és a Superbike sorozatban, a Lamborghinit pedig a GT Racingben felügyelem. Más ez a szerepkör, mégis érint mindent abból, amit a múltban csináltam, így jól hasznosíthatom a tapasztalataim. Két angol versenyzőt is menedzselek.

Harry Tincknell-lel 15 éves kora óta dolgozom együtt, ő már jó úton jár a Ford Racingnél. Nagyon érdekes volt látni a fejlődését, ahogy átment ugyanazokon a problémákon, amikkel nekem kellett megküzdenem. Dean Stoneman teljesen más történet.

Allan McNish másik tanítványa, a brit Dean Stoneman iszonyatos harcot vív a rákkal Forrás: DPPI/Antonin Grenier

Nála a Forma-1 kapujában rákot diagnosztizáltak. Dean küzdelme olyan hihetetlen harc, amit kevesen érthetnek meg, én sem nagyon tudtam felfogni. Olyan fantasztikusan tehetséges ez a srác, de a kezelések miatt az egész élete megváltozott.

Versenybíróként 2011-ben kétszer is megbüntette Lewis Hamiltont. Először itt Monacóban, majd Magyarországon a Hungaroringen. Ennyire fegyelmezetlen volt a brit?
Á, nem. Hamilton sokat változott, főleg a második világbajnoki címe óta, ő az egyik, ha nem a leggyorsabb Forma-1-es pilóta. Biztos vagyok benne, hogy jó néhány világbajnoki címet szerez még.