Vágólapra másolva!
A TCR International Series németországi állomásán felemásra sikerült a magyar M1RA csapat időmérő edzése, de Michelisz Norberték igazábó nem lehettek, és nem is elégedetlenek.

Az oscherslebeni időmérőn a magyar csapatból Roberto Colciago szerepelt a legjobban. A rutinos olasz pilóta a nyolcadik helyen zárt, de a WRC sorozathoz hasonlóan a második futamban itt is fordított rajtsorrendben indulhatnak a versenyzők, ami az olasznak egy harmadik rajtkockát ér ekkor.

Ennyire azért nem volt súlyos a helyzet Forrás: Laco

Az M1RA magyar pilótájának, Tassi Attilának az autójában a Hondára kiszabott súlyos ballaszt mellett további 30 kilós pluszsúly volt, amiért legutóbb a Hungaroringen ő gyűjtötte a legtöbb pontot. Ezt a differenciát már nehéz volt kezelni, így ő 13. lett, a szezon során először a top 10-en kívülre szorulva az időmérőn - írja közösségi oldalán a csapat.

A Zengő motorsport fiatal magyarja, Ficza Ferenc a 19. helyen végzett.

A verseny első futamát vasárnap 12.30-tól, míg a második versenyt 14.30-tól rendezik a német kisváros melletti pályán.