Elmarad a hétvégére tervezett Budapest-rali

Herczig Norbert
Vágólapra másolva!
A Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (MNASZ) és a szervezőbizottság közös döntésének értelmében elmarad az idei Budapest-rali, amelyet hétvégén rendeztek volna meg.

Az országos bajnokság hatodik futamát azért kellett törölni, mert - az mnasz.hu-n olvasható közlemény szerint - a szervezőbizottság nem rendelkezik a megrendezéshez szükséges összes hatósági engedéllyel, s "a kialakult helyzetben" nem biztos, hogy a rajtig megkapják ezeket a dokumentumokat.
A futam pótlásáról a közlemény szerint az MNASZ és a rendező várhatóan november 10. és 12. között gondoskodik.

Herczig Norbert is kénytelen kihagyni egy hétvégét Forrás: Twitter/Skoda Fabia R5

Oláh Gyárfás MNASZ-elnök és Adamovits Márk, a szervezőbizottság elnöke kiemelte, hogy a verseny előkészítése augusztus 23-ig az előzetes ütemterv szerint zajlott, a szükséges megállapodásokat időben megkötötték, a terület- és úthasználati díjakat megfizették, a jogszabályokban előírt engedélyeket megkérték.

Oláh Gyárfás, az MNASZ elnöke forrás: Speedlight Photo Agency - Murányi Gábor

"Több sajtóorgánumban jelentek meg hamis és félinformációk a múlt héten, amelyek megállíthatatlan lakossági felháborodást okoztak a Budapest Rallye szervezésével kapcsolatban" - áll az MNASZ közleményében.
A médiában megjelent hírek következményeként a végleges hatósági engedélyek kiadása elakadt, ezért döntöttek a verseny törlése mellett.
Az ob következő futama így az október 13-15. között Pécsen és környékén sorra kerülő Mecsek-rali lesz.