Vágólapra másolva!
Szalay Balázs és Bunkoczi László az önindító meghibásodása miatt nem teljesítette a keddi negyedik szakaszt, így most a versenybírók döntésén múlik, hogy szerdán folytathatják-e a 40. Dakar-ralit.

A magyar duó csapatának tájékoztatása szerint a szervizcsapat egész éjszaka szerelt, s kedd reggel 6 órára menetképes állapotba hozták az autót, mellyel hétfőn leestek egy dűnéről. Ezek után Szalayék elindultak a táborba a rajthoz, ám 25 km-re onnan egy henger leállt, így ismét szerelni kellett, végül azonban időben megérkeztek, s a mezőnyből utolsóként elstartoltak.

A magyar pilóta elmondása szerint a San Juan de Marcona környékén rendezett 444 km-es etap eleje jól sikerült, szépen haladtak át egy nehéz részen, ám a magas dűnék között, a második ellenőrző pontot követően felforrt a víz az autóban, miután kilyukadt a tartály. A tartalék vízzel vissza tudtak menni a második ponthoz, ahol egy lámpatartó csavarral tömték be a lyukat, s második nekifutásra simán átautóztak a mezőny több tagját is megakasztó dűnék között.

Kérdésessé vált, hogy a Szalay-Bunkoczi páros folytathatja-e a Dakart Forrás: aifa.pt 2017/Jorge Cunha

"Már lefelé tartottunk a legmagasabb dűnéről, amikor előttünk feltűnt egy kamion. Megálltam, és azonnal lefulladt az autó, onnantól kezdve pedig megint nem indult el" - mondta Szalay.
A magyaroknak az említett kamion segített beindulni, ám ekkorra már lement a nap, s a magyar páros hosszas tépelődés után úgy döntött, nem megy be az újabb dűnék közé a sötétben, legfőképpen azért, mert mögöttük már nem autózott senki, így probléma esetén nem lett volna segítségük.

"Minden tőlünk telhetőt megtettünk, mindenhonnan mindenhova mentünk, de a paripa megbokrosodott, az önindító nem akart tovább jönni velünk" - jegyezte meg Bunkoczi, aki szerint az egyetlen jó döntés az volt, hogy kijöttek a pályáról, és a tábor felé vették az irányt.

Az Opel Dakar Team tájékoztatása szerint Szalayék jelenleg a versenybírók döntésére várnak azzal kapcsolatban, hogy szerdán folytathatják-e a küzdelmet - büntetéssel - vagy sem.

Az autósok között a francia Sebastien Loeb nyerte az etapot, míg a motorosoknál honfitársa, Adrien van Beveren. Utóbbiak között Dési János a 79. idővel ért célba.

Eredmények (a verseny honlapjáról):
4. szakasz, San Juan de Marcona és környéke, 444 km:

autósok:
1. Sebastien Loeb, Daniel Elena (francia, monacói, Peugeot) 3:57:53 óra
2. Carlos Sainz, Lucas Cruz (spanyol, Peugeot) 1:35 perc hátrány
3. Stephane Peterhansel, Jean Paul Cottret (francia, Peugeot) 3:16
Összetettben: 1. Peterhansel, Cottret 10:36:07 óra, 2. Loeb, Elena 6:55 perc hátrány, 3. Sainz, Cruz 13:06 p. h.

motorosok:
1. Adrien van Beveren (francia, Yamaha) 4:08:23 óra
2. Xavier de Soultrait (francia, Yamaha) 5:01 perc hátrány
3. Matthias Walkner (osztrák, KTM) 7:10 p. h.
...79. DÉSI JÁNOS (KTM) 2:26:21 óra hátrány
Összetettben: 1. Van Beveren 11:03:23 óra, 2. Pablo Quintanilla (chilei, Husqvarna) 1:55 perc hátrány, 3. Kevin Benavides (argentin, Honda) 3:15 p. h., ...87. DÉSI 7:47:41 óra hátrány

A mezőny Perun, Argentínán és Bolívián halad keresztül, 9000 kilométert teljesít, és 14 szakasz után január 20-án az argentínai Córdobában ér célba.

Szerdán a San Juan de Marcona és Arequipa közötti 932 kilométeres etap vár a versenyzőkre, ebből 268 kilométer lesz a gyorsasági.