Vágólapra másolva!
Balszerencsésen indult a túraautó-világkupa bemutatkozó hétvégéje magyar szempontból. A WTCR marokkói fordulójának első és második szabadedzésén is volt miért izgulniuk a magyarok szurkolóinak.

Az esős pályán indított délelőtti szabadedzés végén a Zengő Motorsport versenyzője, Szabó Zsolt Dávid a falnak vezette a Cuprát, melynek kitört a jobb hátsó kereke.

Szabó Zsolt Cuprájának jobb hátsója nem igazán úgy áll, ahogy kellene Forrás: Origo

A fiatal miskolci pilóta csalódottan nyilatkozott a történtekről, a Zengő Motorsport Facebook oldalán megosztott videóban azt mondta, csúnyán elfékezte magát.

Az első fél órát a tavalyi világbajnok, a svéd Thed Björk nyerte az Yvan Muller Racing Hyundai-ával, a második főnöke és csapattársa, a csapattulajdonos Yvan Muller lett. A BRC Racing magyarja,

Michelisz Norbert ekkor még jól ment, nem volt gond a Hyundai-jal, hatodik helyen zárta az etapot, 0.494-es hátránnyal.

A Zengő Motorsport másik versenyzője, Nagy Norbert 16. helyen fejezte be a szabadedzést, 1.615-ös lemaradással.

A második szabadedzésre sem száradt fel a pálya, a vizes körülményeket azonban nem tudták szokni a magyarok: Michelisz alatt nagyjából a nyolcadik percben megállt a Hyundai, a technikai probléma miatt már nem is ment többet a tavalyi ezüstérmes.

Michelisz autóját letolják a pályáról, technikai problémák miatt állt meg a Hyundai i30 N TCR Forrás: Origo

Michelisz a touringcartimes.com-nak azt mondta, cask egy kis elektronikai meghibásodás történt, ami után nem tudta újraindítani az autót.

"Nagy kár, hogy nem volt lehetőségem többet menni a szabadedzésen, de elfogadtam, hogy ez van.

Nagyon szoros lesz az időmérő, mert nagyon közel vannak egymáshoz a versenyzők."

Így Nagy Norbert és Szabó Zsolt képviselte a magyarokat. Nagyot tizenhetedikként intette le a kockás zászló, Szabó a huszonkettedik időt autózta. A szabadedzést az argentin Esteban Guerrieri nyerte a Münnich Motorsport Hondájával. Csapattársa, Yann Ehrlacher lett a második, Thed Björk a harmadik.

Nem sok idő maradt a szerelőknek a javításra, magyar idő szerint délután kettőkor kezdődik az első marokkói időmérő, majd este hatkor következik az első verseny, melyet percről percre közvetítünk itt, az Origo sporton.