Vágólapra másolva!
Tovább folytatódott Szvoboda Bence dobogós sorozata. Csehország és Ausztria után most itthon állhatott fel a pódiumra. A sok balszerencsével fűszerezett, április 14-15-i országos bajnoki nyitányon bronzéremmel mentette a menthetőt.

Bármennyire is koncentrált, nem tudta elkerülni a tragikus rajtott Szvoboda Bence Nyáregyházán, az országos motokrosszbajnokság első fordulóján.

"Nem volt időm felfogni, hogy mi történik velem. Az egyik pillanatban húztam egy kövér gázt, aztán a földön voltam.

A vállamat megrántottam, de ez még nem lett volna baj, ha nem sérül meg a hátsó fékem.

Egy teljes kört kaptam a mezőnytől, mire megszerelték a motoromat a depóban"

- olvasható az Origóhoz eljuttatott közleményben.

Ekkor már sejteni lehetett, hogy hiába volt egész nap a leggyorsabb a kilencszeres magyar bajnok, a győzelem nem csak rajta múlik. Nem adta fel, és őrületes tempóban vadászta le a versenytársakat. Egészen a negyedik helyig sikerült előrejönnie. A második futamban még egy újabb apró bukás is belefért, hogy fél perccel az üldözők előtt érjen célba.

Szvoboda Bence szó szerint fejreállt a rajtnál Forrás: HTS Team

Úgy volt, hogy idén nem indulok az OB-n, de a csapatomban történt egy sajnálatos sérülés, ami miatt újra kellett tervezni az évet. Nagy élmény számomra itthon versenyezni, most is sokan biztattak a pálya mellett, rengeteg barát is meglátogatott.

Sajnálom, hogy a győzelem nem lett meg, de úgy érzem, ez nem rajtam múlt, én megtettem mindent érte.

Ez benne van a sportban, és ami késik, nem múlik. Köszönöm mindenkinek, aki támogat céljaim elérésében" - zárta gondolatait Bence.

Nehéz volt újra felállni Forrás: HTS Team

A magyar bajnokságból már csak négy versenye maradt Szvobodának kiköszörülni a csorbát, de a szezon most indul be igazán számára, Pünkösdig egymást érik a megmérettetések. Most hétvégén német nemzetközi bajnokság veszi kezdetét, aztán a hazai rendezésű Európa-bajnoki futamon kell bizonyítania, majd egy újabb cseh verseny következik számára.

Csak meglett a dobogó Forrás: HTS Team

A nyáregyházi verseny végeredménye:
1. Vaclav Kovar (Csehország, KTM) - 45 pont
2. Szőke Márk (Magyarország, KTM) - 44 pont
3. Szvoboda Bence (Magyarország, HTS KTM) - 43 pont
4. Peter Hudak (Szlovákia, KTM) - 38 pont
5. Szabó Zoltán (Magyarország, KTM) - 32 pont