Vágólapra másolva!
A MOL Racing Team színeiben a rali Európa-bajnokságban versenyző Herczig Norbert a soron következő, görögországi futamon már a MOL vadonatúj versenybenzinével méri össze képességeit a kontinens legjobb versenyzőivel. A Hi5 elnevezésű nemzetközi szabványoknak megfelelő versenyüzemanyagot kifejezetten az R5 versenyautókra optimalizálva fejlesztette ki a MOL Százhalombattán.

Herczig Norbert négyszeres abszolút magyar ralibajnok 2016 óta használja a MOL saját fejlesztésű MOL Racing Fuel RST (Rally Standard) névre keresztelt versenyüzemanyagát, és már abban az évben abszolút magyar bajnoki címet ünnepelhetett. Idén a versenyző és navigátora, Ferencz Ramón már az európai rali bajnokságban bizonyíthatja tehetségét. A MOL nemcsak szponzorként, hanem üzemanyag-beszállítóként is támogatja a magyar bajnok sikereit, és a szezon harmadik futamára egy teljesen új versenybenzinnel tankolta fel Herczigék autóját.

Herczig Norbert legutóbb a Kanári-ralin állt rajthoz, az Akropoliszt már új versenybenzinnel venné be Forrás: [email protected]/Josef Petru

A MOL és a Hexán közös szakértői csapata 2015-ben fejlesztette ki a MOL Racing Fuel RST üzemanyagot, amely a FIA előírásainak megfelelő, kifejezetten verseny felhasználású benzin. A MOL elsőgenerációs versenybenzinével szemben

az új, Hi5 elnevezésű üzemanyag, mint a nevéből is kitűnik, sokkal inkább koncentrál az FIA R5 géposztályú versenyautók motorjainak az elvárásához.

Az üzemanyag nemcsak a csúcskategóriás motorral rendelkező versenyautóknak nyújt gyorsabb nyomaték felfutási lehetőséget, hanem az alacsonyabb fordulatszámon üzemelő egyéb turbós versenyautók is élvezhetik a kigyorsításoknál érezhető erőtöbbletet.

„Büszke vagyok arra, hogy az elsőgenerációs versenybenzin után a MOL és Hexán közös szakértői csapata ismét egy olyan benzint hozott létre, amely a világ legjobb benzinjeivel versenyez.

Több éves fejlesztői munka áll a hátunk mögött,

és bízunk benne, hogy az új üzemanyag egy újabb lökést ad Norbiéknak, és sikerrel veszik az akadályokat az Európa-bajnokság még hátralévő futamain" – emelte ki Juszku Lajos a versenyüzemanyagokat gyártó Hexán Kft. ügyvezetője.

„A MOL Racing Fuel RST nálam már bizonyított az elmúlt két és fél évben.

– nyilatkozta Herczig Norbert, négyszeres abszolút magyar bajnok.