Vágólapra másolva!
Elsősorban Tiago Monteiro visszatéréséről szól a túraautó-világkupa idei utolsó előtti versenyhétvégéje, nem mellékesen pedig arról, hogy ki kerül legközelebb a bajnoki címhez a makaói finálé előtt Japánban. A verseny még mindig teljesen nyitott és kiszámíthatatlan. Ami viszont biztos, hogy szokatlanul zsúfolt pénteki programmal kezdődik a hétvége Szuzukában. Meg az is, hogy a Zengő Motorsportnak nincs szerencséje a helyi közlekedéssel.

Munkatársunk helyszíni jelentése Szuzukából:

Mire Magyarországon elindul a nap, addigra a WTCR mezőnye már túl van két szabadedzésen és egy időmérőn, a második időmérő pedig épp munkakezdéskor, 8.30-kor kezdődik – az első időmérőn történtekről itt írtunk. Szombatra így egy, vasárnapra két futam marad, mert a hétvége főszereplője itt Japánban nem a túraautó-világkupa, hanem a Superformula. Időzítés ide vagy oda, nem kérdés, hogy a szezon egyik legizgalmasabb hétvégéje vár a túraautó-világkupára és a szurkolókra is,

egy fordulóval a vége előtt ugyanis még mindig van tíz esélyes a bajnoki címre.

Az éllovas Gabriele Tarquini előnye 79 pont a tizedik helyen álló Rob Huffal szemben, a hétvégén pedig összesen 87 pont szerezhető. Így

könnyen visszaugorhat az élre a jelenleg hetedik helyen álló Michelisz Norbert is, ha ezúttal sem balszerencse, sem semmilyen más zavaró külső tényező nem áll a bitang gyors (3 pole pozíció és 3 leggyorsabb kör eddig az idei szezonban) magyar versenyző útjába.

Az olasz BRC Racing Team pilótájának 195 pontja van, mindössze 46 ponttal kevesebb, mint az összetettet vezető csapattársának.

Michelisz csak a következő lépésre koncentrál Forrás: FIA WTCR

Most lehetne bekezdésenként sorra venni, hogy „mi lenne, ha...”, de ez a mondatkezdet az autóversenyzésben teljesen ismeretlen és szükségtelen formula. Michelisz Norbert sem számolgat, a helyszínen az Origónak azt mondta,

csakis egy lépéssel tervez előre, a soron következő feladat foglalkoztatja, és szeretné élvezni a versenyzést.

Az első szabadedzés végeredménye alapján az első fél órában sikerült is neki, ötödikként a legjobb hyundaios volt a mezőnyben a BRC-s i30 N TCR-rel, csapattársa, Tarquini csupán a 12. helyen végzett, az Yvan Muller Racing Hyundaiaival Muller a 18., Björk csak a 19. lett. De ez csak az első szabadedzés volt, amiből túlságosan messzemenő következtetést butaság lenne levonni.

415 nap után újra a pályán

Nincs viszont egyértelműbb annál, hogy mennyire érzelemdús volt Tiago Monteiro visszatérése. A portugál versenyző 2017 szeptemberében Barcelonában szenvedett majdnem végzetes tesztbalesetet a Hondával, majd 415 napos gyógyulás, lábadozás és rehabilitáció után ült vissza a Boutsen Ginion Hondájába. Első métereit tapsoló sorfal között tette meg a paddockban, versenytársai megsimogatták autóját, kevés ehhez hasonló megható pillanatot élt át a túraautó-világkupa családja. Monteiro a helyszínen az Origónak teljesen komolytalanul azt mondta,

Tiago Monteiro újra a pályán Forrás: Francois Flamand / DPPI/Francois Flamand

Se transzfer, se taxi, se szabadedzés

Ugyancsak küzdelmes – igaz, teljesen máshogy – eddig a Zengő Motorsport számára a japán hétvége. A magyar csapat érkezése után nem sokkal órákat vesztegelt az oszokai reptéren, mert egy adminisztrációs félreértés miatt a hatóságok csak hosszas kérdezősködés után engedték be az országba Zengő Zoltán csapatvezetőt.

Magányosan álldogált a két zengős Cupra az első szabadedzés alatt Forrás: Zengő Motorsport Facebook

Később a reptéri transzferrel, majd

az első szabadedzés előtt a taxitársasággal gyűlt meg Zengőék baja,

de a második szabadedzésre már minden összeállt.

A WTCR japán hétvégéjének programja magyar idő szerint (az óraátállítást is figyelembe véve):

Október 26., péntek:

02.10 első szabadedzés
04.25 második szabadedzés
06.00 első időmérő
08.30 második időmérő

Október 27., szombat:

07.05 első futam

Október 28., vasárnap:

03.05 második futam
04.30 harmadik futam