Már biztos, hogy rali Eb-futamot rendez Magyarország

Nyíregyháza rali
Vágólapra másolva!
Most már biztos, hogy rali Eb-futamot rendez Magyarország. A Nemzetközi Automobil Szövetség motorsport világtanácsának szentpétervári ülésén véglegesítették az összes FIA által felügyelt sorozat versenynaptárát, köztük a rali Európa-bajnokság (ERC) 2019-es menetrendjét is. Ebben az előzetes,  november elsejei időponthoz képest később, november második hétvégéjén szerepel a Nyíregyháza rali. 

Vagyis a pontos dátum szerint a Rally Hungary-t november 8-a és 10-e között rendezik meg. A nyíregyházi futam egy hónapja került be az előzetes naptárba, amelyről most mondta ki a végső szót a testület.

Magyarország visszakerült a nemzetközi ralitérképre Forrás: Nyíregyháza Rally Facebook

A 2019-es ERC-sorozatban négy aszfaltos és négy murvás verseny szerepel, Magyarország az egyik aszfaltos versenyt rendezheti meg.

- nyilatkozta az MTI-nek közvetlenül a döntés után Oláh Gyárfás, a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (MNASZ) elnöke. Hozzátette:

"hatalmas megtiszteltetés a hazai autósportnak, hogy egy újabb nemzetközi versenysorozat naptárában szerepelhetünk."

A rali Európa-bajnokság 2019-es naptára:

Március 21-23.: Azori-szigetek rali

Május 2-4.: Kanári-szigetek rali

Május 24-26.: Lettország

Június 28-30.: Lengyel rali

Július 19-21.: Róma rali

Augusztus 16-18.: Barum-rali (Csehország)

Szeptember 27-29.: Ciprus-rali

November 8-10.: Nyíregyháza-rali