A 2020-as idényben már a MotoGP betétfutama lehet a női vk

MotoGP of San Marino - Race motogp moto2 moto3 action misano world circuit CHAMPIONSHIP bike motorbike SPORT motorsport gp GRAND PRIX MOTORCYCLE WORLD CHAMPIONSHIP san marino
Hamarosan női versenyzőknek is szoríthatnak a MotoGP szurkolói
Vágólapra másolva!
A gyorsaságimotoros-világbajnokság 2020-as idényében már betétfutam lehet a női világkupa, amelynek első szezonját az idén rendezték meg 17 ország 30 versenyzőjének részvételével, köztük a magyar Kis Viktóriával.

A H-Moto Team 26 éves pilótája az MTI-nek elmondta, hogy a háromszoros MotoGP-világbajnok Jorge Lorenzo édesapja által létrehozott és megszervezett sorozat 2018-as első idényében öt versenyhétvégét rendeztek Mexikóban, hétvégenként két futammal.

A női vk-sorozat mezőnyét meghívásos alapon állították össze a szervezők a versenyzők korábbi tapasztalata és eredményei alapján. Kis Viktória a második hétvégén csatlakozott a sorozathoz, amelynek futamain egységesen beállított, 650 köbcentiméteres Italika Vort-X motorokkal mérték össze tudásukat a pilóták.

"Nekem sajnos 2016 óta nem volt lehetőségem versenyezni, és kezdetben nehéz volt feldolgozni, hogy a korábbiakkal ellentétben ezúttal nem az élmezőnyben motoroztam, de el kellett fogadnom, hogy az ellenfelek, akik heti szinten tudtak edzeni, értelemszerűen gyorsabbak tudtak lenni" - mondta Kis, aki az év végére saját bevallása szerint átértékelte az eredményeit, és bár felemásnak tartja a szezonját, mégis úgy érzi, sokat tanult.

Hamarosan női versenyzőknek is szoríthatnak a MotoGP szurkolói Forrás: NurPhoto/Felice Monteleone/NurPhoto/Felice Monteleone

"Minden hétvége előtt rendeztek nekünk egy technikai továbbképzést Mexikóvárosban, ezt Lorenzo édesapja és a szakmai stáb tartotta" - nyilatkozta a magyar motoros, és kiemelte, bár kívülről szemlélve úgy tűnt, könnyen megoldhatóak a feladatok, valójában nagyon nehéz volt hibátlanul végrehajtani a szakemberek által kért manővereket.

Kis azt is elmondta, hogy ebben az évben még nem igazi versenymotorral álltak rajthoz a vk-n a pilóták, de a szervezők terve az, hogy 2020-ban már egy sportmotorból versenyzési célra átalakított géppel tudják összemérni a tudásukat.

"A sorozat további sorsa nyilvánvalóan nagyban függ a szponzorok szándékaitól és a szükséges anyagi háttér megteremtésétől, de jó hír, hogy az idén már négy nagy márka a vk mellé állt. Ha minden a tervek szerint alakul és a 2019-es év is jól sikerül, akkor megvalósulhat az, hogy a MotoGP-be integrálják ezt a sorozatot" - jelentette ki a magyar versenyző, aki mindenképpen szeretne ott lenni a rajtrácson a következő idényben is.

"A versenynaptár még kialakítás alatt van, de úgy tudom, a mexikói helyszínek maradnak és egy guatemalai pályával bővül az éves program" - mondta Kis, aki szerint az ellenfeleinek túlnyomó többsége is biztosan részt vesz majd a 2019-es szezonban.

A magyar pilóta - aki kiegészítő sportként thai-boxol - hozzátette, hogy a téli felkészülési időszakban leginkább a fizikai edzésekre koncentrál, de a H-Moto Team azon dolgozik, hogy rendelkezésére álljon egy versenymotor, amellyel pályán is gyakorolhat majd.