Vágólapra másolva!
Néhány hét hátra van még az autóversenyszezon kezdetéből - a túraautó-világkupa április első, a TCR Európa-kupa pedig április utolsó hétvégéjén rajtol el -, Nagy Dániel azonban már gőzerővel dolgozik az alapozó edzéseken, rajongóinak pedig egy brutális hangulatvideóval könnyíti meg a várakozást a startig - olvasható az Origóhoz eljuttatott közleményben. 

"Az egyik együttműködő partnerünk, az MPA System készítette a videót, még tavaly kora ősszel a Hungaroringen.

Igaz, hogy csak egy edzésen vettük fel a képeket, de így is sokat visszaad abból az életérzésből, amiket egy autósport rajongó számára a versenyhétvégék jelentenek,

és megmutatja, hogy milyen komoly munka folyik egy teszten" - mondta Nagy Dániel.

A M1RA-val tavaly a TCR Európa-kupában összetettben ötödik helyezett, a WTCR hungaroringi hétvégéjén szabadkártyásként második helyet megszerző fiatal versenyző a jövőjével kapcsolatban egyelőre nem árult el konkrétumokat.

Annyit viszont elmondhatok, hogy idén is versenyezni fogok, és már nem kell sokat várni a bejelentésre."

Nagy Dániel megújult honlapján, a www.daninagy.com-on ezentúl a friss hírek mellett kisebb és nagyobb kulisszatitkokról is olvashatnak a szurkolók.