Társoldalunk:

Michelisz: Hihetetlen támogatást kapok a magyar szurkolóktól

2019.12.14. 08:42

Csapatának és a közösségi médiában neki szurkoló honfitársainak is köszönetet mondott Michelisz Norbert, miután Malajziában mindkét időmérő edzésen a leggyorsabbnak bizonyult és növelte az előnyét a túraautó-világkupa összetett pontversenyében. Nagyon elégedett az eredménnyel, a küzdelmet azonban Esteban Guerrierivel egyetértve továbbra is nyitottnak tartja.

Vasárnap az első és a harmadik malajziai futamot az élről kezdheti Michelisz Norbert, miután a túraautó-világkupa (WTCR) szezonzáró hétvégéjén mindkét időmérő edzésen a leggyorsabbnak bizonyult, ezzel 15 pontra növelte az előnyét az összetettben riválisa, az argentin Esteban Guerrierivel szemben.

A BRC Hyundai N Squadra Corse magyar versenyzője a két szabadedzést is az élmezőnyben zárta, az első tréningen ő volt a leggyorsabb, a másodikon is a 2. helyre ért oda, de elárulta, az időmérős sikerekhez az is kellett, hogy az ígéretes eredmények ellenére foglalkozzanak az autó beállításával, és javítsanak annak viselkedésén.

Michelisz eleinte nem volt elégedett, de az első időmérőre összhangba került az autójával - GalériaForrás: Gregory Lenormand / DPPI/Gregory Lenormand

„A szabadedzések után úgy éreztük, hogy javítanunk kell az autón, de végül tökéletes lett a nap – összegzett a magyar versenyző a második időmérő utáni sajtótájékoztatón. – Apró módosításokat végeztünk a beállításokon, ez sokkal magabiztosabbá tett, ezért is gondolom, hogy ez volt a kulcsfontosságú lépés, mert ezen a pályán nagyon könnyű hibázni.”

„Különösen a Q2-ben és a Q3-ban sikerült két remek kört teljesíteni hibák nélkül, és ez az első időmérő második etapjára is igaz. Ez volt a döntő a két mai pole pozícióm kapcsán. Természetesen, nagy köszönet a csapatomnak és hihetetlen támogatást kapok Magyarországról is a közösségi médiában. Nagyon köszönöm ezt minden szurkolónak.”

Szokatlan húzás volt, hogy az első időmérő végén a bokszban maradt - GalériaForrás: Gregory Lenormand / DPPI/Gregory Lenormand

Michelisz az első időmérő utolsó pillanataiban szokatlan módon nem volt a pályán, két mért kör után a csapatrádión megbeszélték, hogy jó szélárnyékot kapott Gabriele Tarquinitől, ezért újabb próbálkozás helyett inkább spórolnak a gumikkal. A WTCR online magazinműsorában, az All Access Live-ban elárulta, ő nem volt biztos abban, hogy ez helyes taktika, de a döntést a mérnökei hozták meg.  

A második időmérőn a superpole rendszerben lebonyolított Q3 öt résztvevője közé három Hyundai-pilóta is bejutott a négyből, de Tarquini és Nicky Catsburg nem tudta megelőzni a 2-3. helyezett Guerrierit és Mikel Azconát. A magyar versenyző azt mondta, „nem világvége”, hogy a kisebb vezetői hibák után csapattársai csak gyengébb eredményeket értek el, inkább annak örült, hogy mind a négy Hyundai bejutott a legjobb 10 pilóta közé, ezzel teljesítették a kitűzött célt.

Még mindig nyitott a küzdelem

Michelisz kijelentette, az időmérők kedvező eredményei ellenére sem akar túlságosan lelkesedni a vasárnapi futamok előtt. Emlékeztetett, hogy még mindig meg lehet szerezni 75 pontot, ezért úgy vélte, nem lehet biztosra menni a világkupa-győzelem sorsával kapcsolatban. 15 pontra növekedő hátránya ellenére Guerrieri sem adja fel a harcot.

Este megváltoznak a körülmények - GalériaForrás: Florent Gooden / DPPI/Florent Gooden

„Még mindig teljesen nyitott a küzdelem, mert a második és a harmadik versenyen is [Michelisz] mellől indulok. Noha az első futamon talán nem olyan jó a helyzetem, a versenynek a kockás zászlóig nincs vége, úgyhogy meglátjuk. Az időjárás is kérdéses, mert vasárnapra mondanak némi esőt, úgyhogy izgalmasnak ígérkezik.”

A magyar versenyző hozzátette, a magas külső hőmérsékletek és az erős gumikopás miatt is nehéz versenyekre számít. Este javult egy kicsit a helyzet, mert 6-7 Celsius fokkal mérséklődött a forróság és csökkent az aszfalt hőmérséklete is. Erre szükség is volt, hogy az abroncsok bírják a terhelést és várhatóan a futamon is tényező lesz a gumikezelés.