Társoldalunk:

Már május utolsó napjaiban újraindulnak a hazai autósport-bajnokságok

2020.05.08. 14:38

Május 30-tól ismét lehet országos bajnoki versenyt rendezni Magyarországon autósportban - döntött pénteki ülésén a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (MNASZ) elnöksége.

A testület korábban úgy határozott, hogy május 31-ig tartja érvényben a versenyrendezésre vonatkozó tiltást, ugyanakkor a hétfőn országos szinten életbe lépett enyhítő intézkedések nyomán ezt a határidőt két nappal, május 29-ig rövidítette le.

Oláh Gyárfás, az MNASZ elnöke az MTI-nek azt mondta, május utolsó hétvégéjén a gokart szakág országos bajnoki fordulójával indul újra az autósport-élet Magyarországon, ezt követően pedig már a többi szakágban is lesz lehetőség a versenyek megrendezésére.

Más döntéseket is hoztunk, ezekre azért került sor, mert a szövetség igyekszik minden olyan lépést megtenni, amellyel a versenyzőket tudjuk segíteni- nyilatkozta az MNASZ elnöke.

A szövetség június 1-jén teljesen új versenynaptárat tervez megjelentetni, ezért a hazai futamok rendezőinek május 15-ig be kell jelenteni rendezési szándékukat az MNASZ-nél.