Vágólapra másolva!
A szaúdi Jazid al-Radzshi volt a leggyorsabb az autósok mezőnyében a Szaúd-Arábiában zajló Dakar-rali vasárnapi versenynapján, amely után változatlanul a 13-szoros bajnok Stéphane Peterhansel áll az összetett élén.

A tereprali-viadal honlapja szerint a Toyotával versenyző Jazid al-Radzshi, Dirk von Zitzewitz szaúdi, német kettős 4:21:59 óra alatt teljesítette a Háil és Szakaka közötti 738 kilométeres távot, amelyből 471 km volt gyorsasági szakasz.

A hetedik etap második helyén - csupán 48 másodperc hátránnyal - a Stéphane Peterhansel, Edouard Boulanger francia duó végzett, a harmadik pedig a négyszeres győztes és címvédő Carlos Sainz, Lucas Cruz spanyol kettős lett.

Továbbra is Peterhansel az élen az autósoknál Forrás: AFP/Franck Fife

A mezőny 13 szakaszon összesen 7658 kilométert tesz meg a jövő pénteki dzsiddai befutóig.

A Dakar-ralit 1979-ben rendezték meg először, Párizs és a névadó szenegáli főváros között, utána viszont Európán és Afrikán kívül is több ország adott otthont a versenynek, többször volt már Dél-Amerika a helyszín, a tavalyi viadalt pedig a mostani házigazda, Szaúd-Arábia bonyolította le.

Eredmények, 7. szakasz, Háil-Szakaka (738 km, ebből 471 km gyorsasági):
autósok:
1. Jazid al-Radzshi, Dirk von Zitzewitz (szaúdi, német, Toyota) 4:21:59 óra
2. Stéphane Peterhansel, Edouard Boulanger (francia, Mini) 48 másodperc hátrány
3. Carlos Sainz, Lucas Cruz (spanyol, Mini) 1:15 perc hátrány
Az összetett állása:
1. Peterhansel, Boulanger 26:36:50 óra
2. Nasszer al-Attijah, Mathieu Baumel (katari, francia, Toyota) 7:53 perc hátrány
3. Sainz, Cruz 41:06 perc hátrány

motorosok:
1. Ricky Brabec (amerikai, Honda) 4:37:44 óra
2. José Ignacio Cornejo Florimo (chilei, Honda) 2:07 perc hátrány
3. Skyler Howes (amerikai, KTM) 2:19 p h.
Az összetett állása:
1. Cornejo Florimo 28:51:31 óra
2. Toby Price (ausztrál, KTM) 1 másodperc hátrány
3. Sam Sunderland (brit, KTM) 2:11 perc hátrány

Hétfőn a Szakaka és Neom közötti 375 kilométeres szakasz megtétele vár a mezőnyre.