Társoldalunk:

Michelisz Norbert 2019 decembere után ismét versenyt nyert a WTCR-ben

2021.10.10. 19:46

Michelisz Norbert megnyerte a túraautó-világkupa (WTCR) csehországi versenyhétvégéjének második futamát. Boldizs Bence a tizenharmadik helyen végzett, míg Tassi Attila versenye technikai meghibásodás miatt ért véget.

A vasárnapi versenyen Mikel Azcona indult az első rajthelyről, míg a magyar pilóta a másodikról. A Nemzeti Sport tudósítása szerint Michelisz már az első körben átvette a vezetést, és némileg sikerült is ellépnie Azcona előtt, így egyáltalán nem jött jól a számára a mezőny sűrűjében történt baleset, aminek Michelisz csapattársa, Gabriele Tarquini is áldozatául esett, így bejött a biztonsági autó, ami teljesen eltüntette a magyar versenyző előnyét.

A biztonsági autó mögött megtett néhány kör után Michelisz magabiztosan tartotta az előnyét, pedig Azcona folyamatosan támadta.

A 37 éves pilóta 2019 decembere után győzött újra egy versenyen a WTCR-ben, és ezzel a sikerrel az összetettben feljött a nyolcadik helyre.

A magyar pilóta mögött végül Azcona lett a második, míg a harmadik helyre Guerrieri futott be.

Boldizs Bence tizenharmadikként zárta a versenyt, míg Tassi Attila versenye technikai meghibásodás miatt hamar véget ért.

Az összetettben Michelisz a nyolcadik 93 ponttal, Tassi 15. (66 pont), míg Boldizs a 19. (8). Az élen a címvédő francia Yann Ehrlacher (Lynk&Co) áll 135 ponttal.

A következő fordulót egy hét múlva, Franciaországban rendezik.